Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

ugyan azon szem- s láb- csonkításokat állotta ki, mint a fölebbiekről említettük; a másik résznek pedig testoldalaik szakittattak föl barázdakint,s igy amazoknál sokkal nagyobb kínokat szenvedtek. Ez utóbbiak közöl egy nö, kinek gyönge testében bátor szív dobogott, mivel a megszeplősítés fenyegetését tovább tűrni nem tudta: a zsarnokot kezdé dorgálni, hogy az igazgatandó tartományokat olly kegyetlen bírákra bízta; ezért először meg- korbácsoltatott, azután pedig a csigapadon feszittetett ki, s oldalait vaskarmokkal szagatták össze. Midőn igy egész megátalkodottsággal s minden ere- jök megfeszítésével gyötrenék öt az erre rendelt szolgák a bíró parancsára: egy más nö, ki hason- lag mint az, a kiről szólunk, szüzességi fogadást tön, s ki noha arcát tekintve rút volt s megvetendő, de annál nemesebb, s a gyönge nőnemnél igen kivételes jellemszilárdsággal s hőn dobogó lélekkel volt fölruházva elannyira, hogy sokkal kitü- nőbb volt mindazon bajnokoknál, kik a görögöknél dicséretekkel halmoztatnak el mindenkitől a beszédbeni szabadelvüségök miatt; ez, mondom, — midőn a szörnyű kegyetlenséget s iszonyatosságot már tovább nem nézheté, a tömeg közepéből szólalt föl a bíró ellen : „Meddig fogod még — úgymond — illy kegyetlenül gyötörni nővéremet?“ Mire az haragra lobbanván azonnal megragadni parancsok! a nőt. A középre vonszoltatok tehát tüstént, s miután magát az Üdvözitö felséges nevében hívőnek vallotta volna, eleinte nyájas szavakkal szorgolták öt, hogy áldozzon; de midőn ezt megtagadná, erővel hurcolták az oltárhoz. Ekkor ö tökéletesen önmagához méltóan, mitsem veszítve előbbi készségéből biztos s erős léptekkel hágott az oltárra, s azt a rá helyezett farakással együtt szétdúlta. Mire a bíró vérszomjas vadállatkint feldühödvén először oldalait vaskarmokkal annyira fölhasogattatá, a mennyire ezelőtt soha senkinek úgy, hogy majd nem azt vélted volna,