Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
Jullitta állhatatossága. Krisztus alkotta a mindenségct. Elítéltetik. Sz. Háromság. 4. Ekkor a bíró, bár az állhatatost siratva s jajveszékelve sajnálná tettét, mégis azonnal a csi- gapadra kifeszített anya oldalait kegyetlenül szaggatni s a serpenyőből3) merített forró szurkot lábaira öntetni parancsolá. Midőn erre a hírnök igy szólítaná meg az anyát: Julitta! könyörülj tenma- gadon; áldozz az isteneknek, megmenekülsz igy a kínoktól, különben ugyanazon halálnem érend téged is, melly fiadat; —ö nemes elhatározottsággal tűrte a kínokat s mondá: „Én az ördögnek azaz: a siket s néma bálványoknak nem áldozok ; egyedül .az Isten egy szülött fiát, Krisztust tisztelem, ki által az Atya mindeneket alkotott ; sietek utólérni fiamat s azon ügyekszem, hogy neki a mennyek elnyerésében társa lehessek.“ Midőn a kegyetlen bíró észrevevé a vértanúnak a küzdelemben állhatatos lelkületét, kimondá rá Ítéletét s parancsolá, hogy a nőnek kard által feje vétessék, fiának hullája pedig az elitéltek helyére vettessék. A hóhérok tehát száját elzárolva s megkötözve a szokott kinzóhely- re vezeték teljesítendök, a mi parancsolva vala. Julitta pedig kéré őket, várnának egy kevéssé, mig az egyedül jólstenhezi imáját végzendi. A hóhérok megilletödve engedtek az imára kevés időt; mire Julitta térdre omolva mondá: „Hálákat adok neked Uram ! ki fiamat előttem meghivád s sz. és kimondhatlan irgalmadnál fogva kegyesen akarád, hogy e jelen hiú életet elhagyva amaz örökben a szentekkel egyesüljön ; végy föl immár engem is, méltatlan szolgálódat, s add, hogy ama határtalan jót elérjem, mellynél fogva az okos szüzek közé soroltassam, kiknek megengedtetett a mennyei s romolhatlan nászágyba mehetni; áldja az én lelkem az Atya Istent mindenek alkotóját s föntartóját, s a sz. Lelket mind örökké. Amen.“ Midőn az ,Amen‘t 3) A kolb. kézirat : Mire a kegyetlen bíró megharagudván megparancsold fegyvernökeinek, hogy a csigapadra kifeszített vértanút megnyúzzák és a forró szurokkal telt serpenyőt lábaira öntsék. —
