Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

286 3. Ezekután az elnök mondá: A mint látom, éltedről már egészen lemondtál. Illő azonban még­is , hogy a kínzást is mibe sem vegye az, ki az emberséges javalatra meg nem indul ; mellynek keserűségét, hacsak áldozva isteneinknek meg nem előzöd, csakugyan te is megizleled. — Látván azonban az elnök, hogy mindegyre hajthatlan ma­radsz. Ferreol, a kínzó-helyre vezettető és iszonyú­it egyetlenül an megbotoztatá. Midőn pedig1 az egymást íolvál­tó bakók kínzásai sem indíthatnák meg a szentet, békókkal terhelten tömlöcbe záratá, mondván : Szennyet s minden kínt fölülmúló tömlöcbe záras­sák e lázitó. Erezze a fölségsértésnek büntetését ; ne lásson napvilágot az istenek megvetöje ; ne legyen lehetséges a megkötözöttnek állani; ha leül, akkor is vassulyok terheljék; ha pedig lefekszik, a bilin­csek által összeszorítva emésztődjék föl, mig szigo­rúbb kérdőre vonatva mindazon kínokon, mely- lyek a bűnösök számára készitvék, keresztül nem menend. — Ezeketmondván az elnök, szolgái azonnal a vasra vert sz. Ferreolt tömlöcbe vetették, őröket állitván föl, mig ismét a birói szék elé állíttatnék. 4. Azonban miután két napot töltött volna már a börtönben, a harmadik nap hajnalán, migaz őrök mély álmuktól elnyomva fekvőnek, a békók maguk­tól megoldattak, s Istennek szolgája szabadon érzé magát ; ekkor lassú léptekkel az ajtóhoz közeled­Csodálatosan vén tárva találta azt. Az evangeliomi tanács szerint meZaba- tehát a veszélyt kikerülendő a szabadba menekült. Kiménvén pedig a lyoni kapunál habozva megállt, kérdvén magától, mellyik utat válaszsza, hogy semmi nyomot se hagyna hátra nyomozóinak. Elő­re bocsátva tehát imáját, elhatározd a veszélyes Róna folyót átúszni. Hisz! mellyelem nem szolgál­na Isten szolgáinak ; vagy melly szerencsétlenség nem enyhülne a vértanú esedezésére ? Megerősöd­ve tehát a hitnek ereje által és az Ur Ígéretéről biztos bátran a folyó habjaiba veté magát. A fo­lyó magasló hullámai pedig folyékony-lágy főlü-

Next

/
Thumbnails
Contents