Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

287 létükön tárták fön öt, s igy csekély megérte­téssel minden veszedelem nélkül a túlpartra vergő­dött. Innét pedig a töltésen sebesen átmenvén,. Elfogatván Jares’) folyamhoz ért, a hol midőn üldözőitől elfogatott, s hátra kötött kezekkel azon helyiség­ig, hol sz. sirját tiszteljük, vezettetett volna, fel­bőszült kiséröitől kegyetlenül meggyilkoltatott. Holt tetemeit a vallásos polgárok áhitata temet­te el a legnagyobb tisztelettel Róna folyó közelé­ben mint a város védnökét. És valóban jótétemé­nyeit a közbenjárásáért hozzá könyörgő városok nagy mértékben érzék, a mi Urunk Jézus Krisztus adakozó kegyelméből, kié a dicsőség mind örökön örökké. Amen. Élője gyzetek Szent Vitái és Agrikola vértaniiságához. 1. Midőn a pogány fejedelmektől az egyház ellen támasztott üldözések lecsillapultak, több vér­tanú feledékenységbe ment sirja, vagy maguk a vértanuk kinyilatkoztatására, vagy Isten különös intésére, más különféle módon, különböző helye­ken födöztetett föl. Az eféle kincsek kiásásában a többek közt szerencsés vala sz. Ambrus, a majlan- di főpap is, ki nemcsak Nazárius és Celsus vértanuk testeit találta meg egy a városon kivíil fekvő kertben, mint kik még nem egészen estek a feledékenység sürü ködébe, hanem sz. Gyárfás és Protáz ereklyéit is fölfedezte, kiket Paulin sz. Ambrus életrajzának 6. száma alatt tett bizonyítása szerint nevökről sem is­mertek dacára annak, hogy a majlandiaktól annyi­ra látogatott sz. Nábor és Bódog mellett valának ’) Így a fossz. kolb. stb. kéziratban. Geria, közönsége­sen ,1a Gere‘ névvel jelöltetik, melly a Róna folyóba öm­lik. Némelly kéziratokban állittatik, miszerint sz. Perreol Brioude városba burcoltatott, s ott az elnök által Julián­nal együtt lefejeztetett.

Next

/
Thumbnails
Contents