Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

140

Hah ! de vérszopó bakó te ! Kíuhatár mikor leend már? Gyáva lelked bősz tüzére Hol leend elég boszu-ár?

f' Nem szűnöm meg. Illy igékre E karoknak vére nem hül ;

Bár a gyöngédségre vadnak Éhező dühlángja enyhül.

Mély habok közé meritem , Ott kegyet hullája nem lel ;

Mert a hullám martalékját Eltakarja vizfedéllel.

S vagy viendi lenge karján Es leend halaknak étke,

Vagy hegyes szirthez veretve Szerte mállik mind örökre.

Férfiak! Vitorla, horgony, Evező lészen ! ki bátor !

Szóljon az , ki félni nem tud Hab- hegy- és völgy rohamától.

Rajta ! fogd az ingoványon Elterülő porha hullát,

Sajka- ölben vidd ki messze, — Tenger ez mind, merre szem lát.

Káka tőbül font kosárba Még előbb testét kötözd be ,

S rá erősített köveknek Halmazával dobd a vizbe !

Rajta! mártsd be eveződet A zajos hullámba, s uszszál, Mig a száraz láthatártól A kiterjedt távol elzár.

E parancsot végre hajtja Eumorpheos poroszló.

0 elég merész, kegyetlen,

Düh csatáz vadon szivében.

Percre rögtönzött kosárba Porha testét eltakarva,

Sok dúló vihar között a Bősz haboknak által adja.

Isten ! ég fold alkotója !

0 mutasd meg szent hatalmad, Melylyel a tenger viharját Egy igéddel csendre bírtad.

Add, gyürüdző fodron a Szent Lába hab-hátat tapodjon,

S viz ne nedvesítse talpát, — Sérelem nélkül haladjon.

A vörös tenger dühét is E hatalmad fékezé le ,

Mig a Héberek sok ezre Biztosan partot nem éré.

S im parancsol a haboknak ; Mind a szent testét uralja: Ünepélyesebb folyással Tart a partnak a viz árja.

Könnyű tajtékkint úszik rajt A súlyos , mázsáuyi kőszirt, —

S illy dicső zálog fedője,

A kosár lebég pehelykint.

A hajós nép bámulatra Gerjed a csodás úszáson ,

Mert im a kosár sietve Vissza part felé közelge.

Küzdnek ők is uj erővel,

A kosár felé eveznek,

Mig a szent tagok liab-ölben Már a partnál révedeznek.

És ugyancsak partot értek Ok előbb, sem mint a sajka ;

S a viruló föld e kincsét Enyh-adó kéjjel fogadta.

O mi boldog, milly szerencsés E dicső hely, melly virányos Szűz-ölén viselni méltó Lön e szent ereklye-kincset.

A hivek kisírt szemében Érted, o Szent ! könyek égnek , Majd reád hullasztva adnak Át a késő nemzedéknek.