Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. III. - 21. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1857)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
114 A kisded el záratik. Román dühösebben kí- noztatik. Mindkettő halálra Ítél telik. Lágy ölem , és szeretéd nyájas játékomat : úgy hát Állhatatos légy, és valid ennyi javaknak Adóját. Mint fakadóit élted szikrája valómban először, Nem tudom én, se azon Semmit, mely testedet adta, Csák maga tudja csupán, ki teremtett, s lelkedet íhlé. O neki szolgálj hát, a kinek kegye által eredtél: Illik a nyert adományt az Adónak visszafizetned.“ Hlyeket említvén a szülő, vígan mosolyogta Már fia a suhogó vesszőt, s kínját a verésnek. Akkor szól a bíró : Zárassék jól el a gyermek S Román e sok bűn oka kínzassék szigorúbban. Most hát annak alig hegedő seb-nyomdokit újra Föltépték ; és merre előbb ment éles acélok Mord vágása, legott a sebek helye újra fakadván, Nyilvános jeleit követé kínzása dühöknek ; A kiket a bajnok gyáváknak monda kevélyen : Oh nyomorult ! gyermeknyi erő, oh gyönge kezek ! nem Birjátok szétdúlni leroncsolt állapotában E testet ; csak alig függ össze, de még se rogyik le, Meggyőzvén harcát tehetetlen karjaitoknak. A dögtestet előbb megemésztik ebek fogaikkal, A kányáknak erősb sokkal harapása letépni És gyorsabb zsákmány-falatát, ím ti nyomorultak! Szörnyű éhségtől lankasztva sovárgtok, ijesztő Torkosságtok mély örvénye, de lomha evéstek. Erre kitört a bíró hullámos mérge, azonnal Végszavait dörgé el Ítélete, s lön a határzat : Hogyha talán sok a késedelem, rövidebben is érhetsz Véget, azért lángok rémnyelve emészsze hamuvá Testedet, igy hamarább lészen megsemmisülésed. És tova indulván, mikor a térből kiragadták Vad szolgák Románt, ez utána tekintve imígy szólt: „Álnok ! e durva Ítéletedért Krisztust hívom én föl Lenne biró ; nem mert a halál félelme ijeszt, csak Hogy tűnjék ki, miként lelkednek Ítélete semmi.“ Ah ! váljon mért késem együtt elveszteni, — mond az, — Egy bűn két társát, a tanítványt és a tanítót ? Pallos szegje le durva fejét a silány csecsemőnek; Ezt boszúló tűzláng hamuvá égesse, eképen Egy végsors kétféle utón légyen megadatva. Közben eléretik a vesztőhely, a kisdedet anyja Hő Keblére ölelve vivé ; Ábelt hiszed a nyáj Zsenge szülötteiből választott áldozatával Menni az Ur oltára felé, hogy azon bemutassa Neki a legtisztábbat ajándékul seregéből. A hóhér kéré a fiút, nemzője od’ adta, Nem siratá sokat ; egy csókot függeszte csak áldott
