Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

dának, sirva fakadt a nép és fónhangon kiáltá: „Nagy a keresztények-, nagy a sz. vértanuk Istene! Krisztus Istennek Fia ments meg minket; mindnyájan te benned hiszünk, s oltalmad alá folyamodunk. Veszszenek el a pogány ok bálványai !“ Ezután rohammal támadta meg az oltárt, s ledönté azt, a bírót pedig kövezni kezdé, ki összeszedvén sátorfáját, a nagy zavarban elillant, félvén a néptől.

XI. Korán reggel a biró ismét Ítéletet tartott, s maga elé idéztetvén sz. Bonifácot, mondá neki: „Nyomorult, miért vagy olly esztelen, hogy egy emberbe helyezed reményedet, egybe! ki mint gonosz fólfeszíttetett.“ Mire a sz. vértanú: „Nérnulj el szerencsétlen s ne merészeld többé fólnyitni ajaki- dat az én Uram Jézus Krisztusom ellen. Átok reád, te ravasz és a gonoszságokban megrögzött kigyó; az én Uram Jézus Krisztus, mindezeket az emberi nem üdvéért tűrte.“ Most a biró ismét dühbe jött, s edényt hozatott, mellyet tele töltetett szurokkal, s midőn már fölforrt, a sz. vértanút le fejjel bele vetni parancsolá, mi csakugyan, miután a sz. vértanú keresztet vetett magára, végre is hajtatott. Az Ur angyala pedig leszállt az égből, megérintő az edényt, melly legott szétomolt miként viasz a tűznél úgy, hogy a szent vértanú legkevésbbé sem sérült meg, de a tűz körül levők közöl többen megégtek.

XII. E csodán a biró rémülésbe jött, s a sz. vértanú állhatatosságát bámulva lefejeztetni parancsolá, mondván: „Mindazokat, kik a császárok törvényeit megvetik, hatalmunkban áll fejvesztésre kárhoztatni.“ Ez Ítélet után legott kivezeték öt a hóhérok.

XIII. Krisztus vértanúja pedig keresztet vetvén magára, kéré a bakókat, engednének neki egy órát, mig imáját végzendi; s keletfelé fordulva e szavakban tört ki: „Mindenható Ur Isten, mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, légy segítségére szolgádnak,