Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

197

Ámde hamar vagy azok szive, vagy megváltozik ennek

Arca, mivel kit előbb ismertek, most idegen lett. Kérdik tőle: hol ö? ki jelen van, s nem veszik észre : Bódog az, és mégsem ; távol vagyon ö ha közel bár. így ismerve nem ismert lön önnépe között ; mert A hívőknek a hit nyújtott ismérvét alakján, Ellenségeinek más volt; érzette magában Önmaga is Krisztus kegyeit, s mosolyogva viszonzá: „Mit tudom én hol van Bódog, kit szerte kerestek.“ így öt elkerülék, Bódog maga is megy a térről ;

És a sován ebeket Krisztus segedelme kijátszá.

Most miután elmenve tovább kérdék : mi vidéken Volna Bodog? feddöleg adá tudtokra egy ember, Nem sejtvén az ügyet, s gondolva, hogy a boszu- jokban

Őrjöngök azelőtt ötét, mikoron közelükben Álla, nem ismerték, sa midőn fönnebb vele szóltak.

Megrendítve ez uj cseltől s dühösebben epedve V isszasietnek a férfi nyomán üldözni legottan ;

Már közeliiének, de a városban kiütött zaj S a fölháborodott sokaság lármája sugalta Bódognak, hogy a perc viharát elfutva kerülje, így a zajongás közt menekülvén távol elillant. Elhagyván a hires várost, menhelyre talála,

Melly a futót szabadon nyíló keblébe fogadta ;

Most sincs távol azért a zordon lelkű bakóktól Ö, ki előbb, mikoron láták, dühöket kikerülte. Tarthata még rettegve került bősz fegyvereiktől, Mert zugját nem védte erőd, melly tán a kegyetlen Ellenség boszuját képes lett volna kiállni.

Áttört rés vala csak nyilván a szabadba kinyúlva Elmohosult és omladozó vén bástyafalakból ;

Ámde az Ur keze lön paizs ellensége között és Közte, megőrizvén a helyet gyözhetlen erővel Szirttorlasz s reteszek nélkül, mellyekkel a gondos Emberi mesterség házak kapuit berekeszti, íme legott szennyes töltés födi a falomolványt S kisded pók oda küldve sövényt röktönze fölébe

Nem ismernek rá üldözői.