Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. II. - 20. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1856)

Prudencius Aurél dicséneke szent Lőrinc vértanuságáról

Jó atya s a főpap szájával szólva megáldván,

A hervadhatlan koszorút számára kinyerte,

És mint tudjuk, örök jók élvezetébe helyezte.

195

(XVI-ik költemény, melly a halálnapiak közt V-ik az uj kiadás szerint.)

Év halad évek után tavaszok hervadnak újulnak ; N.ap napot űzve röpül, s gyorsan megfutja a földet. Mindenek elmúlnak, csak a szentek fénye öröklő Krisztusban megújulva, ki fonván örökre magától. Térj hát vissza felém, virradj valahára fölöttem Régen óhajtott nap melly új örömökre hevítesz,

S ünnepi áldozatot kívánsz fogadásim ujultán. Hozva dicsöülés emlékét, mellyen ezer nép Lelke örömre derül, s nekem is mindennapinál szebb Érzés lengedez át szivemen, s áldozni kíván hiv Nyelvem Bódognak, kivel egygyé alkot az érzet Krisztusban, kit azért szeretet szép hódolatával Evenként köteles vagyok énekem áradatában Megtisztelni. Tehát elmondom az érdemeket, mik Égi dicsőségnek kinyerék számára jutalmát: Végetlen napokat s nagy névnek őrölj ragyogását. Már elmondtam, a szent bajnok mit müvele eddig,

Melly haza szülte, mi törzs ivadéka, vagy a tudományban

Mint ragyogott s oltár szentelt szolgája mikép lön, így készebb fólajálni magát Krisztusnak örökre, Mint nemzője nyomán a világ ösvényire térni ;

Mert ez öreg koráig szolgált császári seregnél. Mondva az is, mit szenvedő bús tömlöcre taszítva Szent hitéért, nem gyáva, ha kell meghalni, de Isten Fegyverek éle alól kiragadva megoldta bilincsét,

S fölszabadítva egyéb dolgokra hivámeg ezentúl. — Maximus, a püspök mikor elfoglalta újabban Székét, a ki előbb betegen bércek vadonéban Lappangván sinlett a vad ellentől kiriasztva,

És kit az Ur intése szerint maga hurcola Bódog

13*

Bódog halálnapja fényesen ünnepeltetik.

Az előbbi költemény történetét folytatja.