Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Harmadik szakasz
46 47. Antonin s Caracalla alatt némelly helyen nem szűnt meg az üldözés. Hogy Szever meggyilkoltával az üldözés legalább néhány tartományban nem szűnt meg, bizonyos, ha Tertullián Scapuláhozi könyve Szever halála után Íratott. E könyvnek 4. fejezetében Szeverröl, sőt, mint némellyek akarják, Caracalláról , az előbbinek fiáról is valóban úgy szól, mintha már ekkor nem uralkodtak volna. Ezek szavai „Szever Antonin atyja megemlékezett a keresztényekről ; mert Prokult kit Antonin is jól ismert sat“ ... És alább : „S több főrangú nőt s nagy tekintélyű férfiút jóllehet tudá hogy ezen felekezethez tartoznak , bántalom nélkül hagya.“ És kevéssel előbb Asper altanács- főröl tesz említést, kiről Dodwell Írja, hogy Afrikában Caracalla alatt nyeré ezen méltóságot. E könyvben pedig az üldözésről igy szól Tertullián: „Mi ugyan nem relteniink meg azoktól, miket a tudatlanoktól szenvedünk ; minthogy ezen felekezethez olly lelkiilettel állottunk, hogy illy küzdelmeknek életünk föláldozásával is alávetjük magunkat s bárdolatlanságtokkal dacolunk . . . sat.“ A 4. fejezetben pedig ezen üldözést más tartományokban is kitörve látjuk, de szelidebben, mint Afrikában; mert itt Scapula a keresztényeket elevenen égeté meg, más tartományokban pedig karddal büntetőnek. „Az élő Istenért égettetünk, — úgymond , — mert most is tildöztetik e név a hadsereg és Mauritania főnökeitől, és pedig karddal sat.“ Senki se vesse ellen, hogy Caracalla Tertulián szerint keresztényileg neveltetvén a keresztények ellen nem dühöngött; mert ezek Caracalla minden parancsa nélkül történhettek. Sőt senki sem hiteti el könnyen magával, hogy Caracalla1, ki becstelen és a keresztények erkölcseilől legidegenebb férfiú volt, vallási tekintetből kedvezett volna a keresztényeknek. 48. De Heliogabal sőt még Sándor korában sem szűnt meg az üldözés. A régi írók a következő császárok közöl Maximinig senkit sem említenek az üldözök közt; ámbár nagyon valószínűtlen, hogy azon időben vértanuságok nem történtek. Valóban Heliogabal Lampridius bizonysága szerint azon volt, hogy „Romában Istenként senki se tiszteltessék, csak Heliogabal, és meghagyá, hogy a keresztény vallás is igy modositassék.“ Melly szavakból azt hozza ki Dodwell hogy Heliogabal a keresztényeket övéinek tartá. De miképen, hacsak a keresztények nem vallották, hogy a napot imádják ? „Ez ugyanis — úgymond Lampridius — nemcsak a római vallásokat akarta kiirtani, hanem arra törekedett, hogy az egész földkerekségén egyedül Heliogabal tiszteltessék.“ Hogy Sándor Heliogabal utódja a keresztényeknek kedvezett, senki sem tagadhatja a régi irók mellőzése nélkül; azért csodálni lehet, hogy annak kormánya alatt némellyek olly sok vértanút említenek. Valljon ez a tartományfőnököknek tulaj- donitandó-e, kik ennek uralma alatt a legkegyetlenebbeknek állíttat-
