Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Második szakasz
24 (libr. 4. c. 17); Ákos (Sosom. I. 4. c. 21. et Socrat libr. 6. c. 23) Bassa, kinek Iíalcedon mellet volt egyháza, Eleuthér és mások, Tivadar olvasó kispap után; Leontius sat. Evagriusból; Bassus cimeliai Valerián- nak 15. homiliájából, ki ugyan a vértanú nevét elhallgatja, de kilétéről világosan tudósit; ticini Epifán verseiből: Szaturnin, Krispin, Daria, Mór, Özséb, Quintus, Octavus, Adventor és Solutor, kiknek sírboltjait, Milánóból Bregenzbe (Brigantio) küldetvén, útjában meglátogatá (1. dal) másokat más verseiben énekel meg. Ismervék továbbá: Eugénia és Eufrozina szűz és többen viennei Avitusból; Peregrin, antisi— diori püspök, Jovián olvasó kispap sat. antisidiori sz. Germán 5-ik századbeli életrajzából; gázai Timotheus, Mauris és Thea sz. Porfir életéből; Szaturnin szardíniái vértanú sz. Fulgentius életéből, Január nápolyi püspök s vértanú Uraniusnak sz. Paulin halálát leiró leveléből; Euret, Antiochus, Plátó sat. sziceotai sz. Tivadar életéből; Thaleleus, sz. Eutichius konstantinápolyi püspök életéből, ki azonban más e századbeli műemlékekben is dicsértetik ; Polyeuctus, Menas és más 30. vértanú sz. Euthinius életéből, Domicián az Ambrusnak tulajdonított beszédek 59-dikéböl. Ide sorozhatjuk genuai Szirust, ferren- tini Eutichiust, bolognai Prokult, spalatói Szabint, vagy Szavint és Erasmust, kik Formioban nyugosznak, brunduszi Leucius, vagy Leon- tiust, brienni Fausztint, Chrysogont, Marcellt, négy névtelent, Nereust, és Achilleust, Marcellt, Cezariust, Marthát, Juliannát, Balbinát, sőt Christophort is, kinek története szerfölött meghamisittatott, és sok mást nagy Gergel után; a kantianokat t. i. Iíantiust, Iíantiánt, és Kantianillát, és Fortunátot; az aquileji vértanukat, vincenciai Bódogot, Ursicinust, Vitálist és másokat Fortunáiból,-Többet idézni, mit más szerzőkből és régi emlékiratokból tehetnénk, az idő rövidsége nem engedi, s azért más tárgyra térendünk át. 21. Magok a sz. atyák., kikre Dodwell hivatkozott, ellenkeznek állításával. Vizsgáljuk most a 4. és 5. századi írókat. Már ha ezeket kérdezzük, milly vélekedéssel voltak a vértanuk száma felöl; tapasztaljuk, hogy világosabban semmit sem állítanak, mint hogy a kath. egyházat a vértanuk kimondhatlan sokasága dicsöité meg. „Ezer meg ezer vértanú nyugszik körülöttetek“ — írja sz. Ágoston (serm. 4. de tempore.) ki e vértanukról szóló 300-ik beszédében következőleg ir : „A vértanuk ezreinek vérével bíborra festetett a föld, inellyet István meg- köveztetése után tömérdek vértanúi hulla födött el.“ (serin. 314) Faustus ellen pedig ezt írja : „Vértanúink ezreivel találkozhattok.“ (libr. 6.) Másutt a vértanukat „légióknak“ nevezi (serm. 313) és János evange- lioma magyarázatában: „megszámlálhatlanoknak“ mondja a vértanukat, (tract. 113.) mit gyakran ismétel. Szóval, 252. beszéde 8. fej. 153. a hálóba zárt halakról elmélkedvén, igy ir „Valljon leend e annyi szent? Hisz, ha nem is vétetnek számba a jó élet után elhunyt jámborok , hanem csak a vértanuk : egyetlen vértanúi nap fölszámolva, ezer
