Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

269

ténik. A bekövetkező kin tudata nem szorongató lelkét, sem a halálnak többi rémképe nem akadályozd mentében, hanem gyors léptekkel, könnyedén, nyugodt kebellel és elszánt lélekkel viteték a halálra. S elérvén a hely színére, maga levetkőzék még mielőtt a börtön- felügyelő parancsolná, s midőn látá ép és minden szennytől ment tagjait, égre fordító szemeit, hálát adván az Istennek, hogy kegyelmével igy megőríztetett. Ráfektetvén tehát a máglyára, mellyet a pogány kegyetlenség készített, maga nyujtá oda tagjait, hogy leszegez- tethessék. Midőn most a nép öt igy leszegezve látná^ akár könyörületből, akár nyugtalanságból meginditlat- va felkiált: Pionius! térj meg, elvitetnek a szegek, ha megígéred, hogy végrehajtandod, a mi parancsoltatik. Erre ő felele : „Érzem a sebeket és a leszegeztetést,“ s kevés szünet után monda : „engem leginkább azon indok ösztönöz a halálra , hogy megismerje mindenki, miszerint a halál után föltámadás leendő Ezután Pio- niust és Metrodor áldozárt azon karókkal, mellyekhez szegezve valónak, fölállíták s történt, hogy Pionius jobbra, Metrodor balra állana, szemeiket és sziveiket kelet felé fordítván. Midőn pedig fa hozatott, s a tűz az alátett tápláléktól erőt kapott és az emésztő lángok az égő máglyán keresztül rccseglenek, Pionius bezárt szemmel csendes imában kérte Istenét jó kimúlásért. Ezután nem sokára víg arccal nézé a szörnyű tüzet és ,Amen-t‘ mondván, kiadá lelkét, miután azt felajánld annak, ki neki az érdemlett jutalmat megfogja adni, s ki megígérte, hogy az igazságtalanul elitéit telkekről számadást kíván, mondván : „Uram vedd hozzád lelkemet.“

XXII. Ez sz. Pioniusnak halála, ez szenvedése ama férfiúnak , kinek élete mindig szeplőtelen, szabad és minden vétektől ment, tiszta egyszerűség, erős hit és állandó ártatlanság volt, kinek szive a véteknek zárva volt, mert egyedül Istennek szentelő azt. így sietett ö a sötétségen át a világosságba, igy sietett a keskeny ajtón a tágas térre. De a mindenható mégis mutatta néki az elnyerendő koronának jelét. Mert azok-