Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
268 Pionius a hinpadoii ki noztatik. élő Istent tanultam imádni.“ Erre az altanácsfö : Mi minden Istent — úgymond — tisztelünk, mind az eget, mind azokat, kik abban vágynak. Miért bámulsz az égre ? Áldozz. 0 feleié : „Nem nézem én az eget, hanem azt, ki az eget alkotá.“ Altanácsfö: mond meg ki- teremtette? Ö feleié: „Nem szabad kimondanom.“ AI- tanácsfő : Jupitert kell mondanod, ki az égben van, kivel az istenek és istennők mindnyájan együtt vágynak. Tehát áldozz annak, ki minden Istennek és az égnek Ura. XX. Es midőn hallgatna , az altanácsfö lehuzatá őt és a mit szóval nem tudott, azt kínzásokkal akará kicsikarni tőle, s midőn már a kínzásra igy kinyujla- tolt, az altanácsfö mondá: Sokan áldozván, a kínzásokat kikerülték s megszabadultak. Áldozz! 0 feleié : „Épen nem.“ Ismét az allanácsfö : Nem ? Pionius: „Semmiképen sem.“ Az altanácsfö: Miért sietsz olly kevélyen és nem tudommillymeggyőződéssel a halál elé? Tedd meg a parancsoltakat. 0 feleié: Nem vagyok kevély, hanem az örök Istent félem.“ Az altanácsfö: Mit mondasz? Áldozz; ö viszonzá: „Hallottad, hogy az élő Istent félem.“ Ismét mondá az allanácsfö: Áldozz az isteneknek. Pionius : „Nem tehetem.“ A vértanúnak eme határozott és állhatatos beszédére az altanácsfö a tanácsnokokkal hosszú beszédet tartván, ismét Pioniushoz fordul: megmaradsz feltételedben, és még most sem mutatsz bánatot? 0 feleié : „Épen nem.“ Az altanácsfö: Hatalmadban van, s tőled függ, komolyan és bővebben megfontolni, mint kell jen tenned. U felele : „Semmikép sem.“ Ismét az altanácsfö : Minthogy, úgymond erővel sietsz a halálra, elevenen fogsz megégettetni ; és a tábláról elolvastatá az Ítéletet: Pioniust, a rósz lelkű férfiút, minthogy magát kereszténynek vallotta , büntetésül megégettetni rendeljük, az emberek rettentő példájára, hogy az istenek boszuja kielégitessék. XXI. Ment tehát a nagy férfiú, kin a keresztények épültek, a gonoszlelküek pedig kárörömmel gyönyörködtek. Nem is tántorgott, nem nehezedtek lábai, nem bágyadtak tagjai, mint a halálra menőknél ez megtöri
