Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Általános bevezetés a vértanui emlékiratokba. Első szakasz

6

tartott fön Özséb, mellyet Phileas thmuei püspök irt híveihez részint hogy őket saját állásáról tudósítsa, részint pedig, mint Özséb mondja, hogy Krisztusban mármár bekövetkező halála után is tartsák meg állhatatosan hitüket. Végre az olly sok és jeles férfiúval diszeskedö egyházak vértanúik halála után a viselt dolgok egész sorát körlevélbe foglalva, más egyházakhoz küldékszét, hogy illy kitűnő egyének emléke ne csak saját, de a kültartományok egyházaiban is ünnepeltessek meg. így tettek a smyrnaiak sz. Polykárp szenvedése után, Lyon és Vienne községek az Ázsia és Phrygiában lakó testvérekhez írt levelükben , és mások, mellyeknek fönmaradt munkáit más sz. maradványaikkal együtt saját helyeiken megemlitendjük. —

4. Miképen történt, hogy ez emlékiratok többnyire elvesztek ?

Tagadhatlan, hogy sok vértanúi emlékirat nem csak az idő távolsága , hanem egyszersmind a zsarnokok gonoszsága miatt elveszett. Midőn ugyanis észrevevék a keresztény név ellenségei, hogy a hívek illy iratok által mindinkább erösbednek s fölbuzdulnak : nem csak magokat a keresztényeket, hanem könyveiket is irtogatták, mit Arnobius az utósó Diokleciánféle nagy üldözés előtt a pogányoknak szemére is vetett „adversus Gentes“ írt könyvében a 4-ik fejezet végén. Sőt némelly tartományi főnökök meg is tiltották a vértanuk vallomásairól nyilvános emléket írni az utókor számára, minthogy pirulniok kellett, midőn a vértanuk állhatatossága által magokat meggyőzve láták, mint ezt Dacián Spanyolhon kormányzójáról helyesen jegyzi meg valamelly régi író sz. Vince vértanuságáról írván. —Erről panaszkodik Prudentius sz. Emether és Chelidon vértanukról írt versezetében, kiknek vértanúi emlékiratukat a pogányok megsemmisítették, nehogy a keresztényük megünnepeljék emléküket. Midőn t. i. a nevezett vértanukról elmondá, hogy katonák s testvérek voltak, s hogy Krisztus nevéért sokat szenvedtek, szokott ékes modorán inegvallja, miért nem írt többet róluk :

„Feledés-sírba hanyatlik, mert hallgat, a hajdankor, Megirigyelt hős csatáriak hire mármár elhamvad;

Mert elrablá egykor a garázda törvény könyveink,

Hogy az átvett tényeket hiven megőrző lapjaink Meg ne súgják a késő utódok gyönyörére: mit Szenvedőnek, a kínokat, ezek eszközit s korát.“

Ugyan ezt állítja olaszhonról sz. Fullo Anasztáz szalonitai vértanú szenvedésének Írója, mit tengeri vészről nevezett sz. Mihál zárdájának kéziratából bírunk. Sőt Dioklecián utósó üldözésében Özséb szerint olly zavarok uralgának, hogy sok keresztény minden pörbeli eljárás nélkül mintegy katonai rögtönitélet utján, öletett meg; ezért ezen vértanuknak még neveik sem maradtak föl az utókornak, annál kevésbé tetteik.