Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről

á hágcsó tetejéhez ért, hozzám fordulva mondá : Elvárlak Perpetua ; de vigyázz, hogy az a sárkány meg ne harapjon. 6) S én felelék : Az Ur Jézus neve megvédem! engem. Mire a sárkány mintegy tőlem félvén, csak lassan emelte föl fejét a hágcsó alól, s midőn az első lépcsőre hágtam megtiprottam fejét. Fölmenék, s egy végtelen térségü kertet pillanték meg, a kert közepén egy pásztor 7) alakú magas, ősz férfiút ülve, és a juhokat fejve ; körülötte pedig sok ezernyi választottat; s fölemelvén fejét rám tekintett, s mondá: Jókor jösz leányom! S oda kiáltott, s az önkészitetle sajtból egy falatnyit nyújtott, mit én összetett kezekkel fogadtam s megettem, a köriilállók pedig mondák: ügy legyen. S e szóra fölébredék, még valami édeset rágva számban. S ezt mindjárt közöltem testvéremmel, s a jövendő szenvedés képére ismerénk benne : 8) s azért nem is volt már legkisebb reményünk is e világhoz.

V. „Nehány nap múlva híre futott, hogy újra kérdőre vonatunk. Atyám is megjött a városból, s bú gyötörte arccal jött hozzám, hogy szándokomtól elmozdítson, s mondá : Leányom, kíméld ősz fürtjeimet, könyörülj atyádon, ha méltónak tartasz atyádnak nevezni. Ha én téged e kezekkel illy virágzó korig felneveltelek; ha én téged minden testvéridnek elébe tettelek, ne engedd, hogy az emberek gyalázatomat láthassák. Tekints testvéridre, tekints anyádra és nagynénédre, tekints fiadra, ki nem foghat nélküled élni. Mondj le szándokodról ; ne ölj meg mindnyájunkat °) Mert tudd meg, hogy egyikünk sem fog szaba8) Ezen látmányról emlékezik Ágoston, e szentekről mondott első beszédében.

7) Alig található régiségi maradvány, mellyen Krisztus pásztor alakjában lerajzolva nem volna. Sok példára akadhatni e részben a „Róma Subterranea“ cimü műben. Mertakely- hekre igy szokott rajzoltatni. Lásd Tért. a szemérmességről irt könyve 2. fej.

8) Azért, mert (mint Possini után aBollandisták megjegyzik) látmányában, az Oltári-Szentséget vette magához ; melly a vértanuság elölt mindenkinek adatott. Lásd Cipr. 57—ik, az újabb, Pamelféle kiadás szerint pedig 54-ik levelét.