Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
153 győzettek : sőt inkább annál nagyobb hévvel tört ki az elnök- és népnek, mintegy vérszomjas vadnak dühe, noha jogtalanul viseltettek irántunk illy gyűlölettel, hogy beteljesedjék az irás, melly mondja: „Ám ártson, Ti3lk- a ki ártani akar, ezután is; a szent élelü nagyobb szentségre törekedjék ezentúl is.u Azok testeit, kik a börtönben megfojtatva elveszének, az ebeknek dobták, éjjel nappal gondosan vigyázván, nehogy valaki közölünk őket eltemesse. Ezek után mindent, mit a vadak, vagy tűz emésztetlenül hagytak, u. m. részint marcangolt, részint féligégetelt tagokat, levágott fejeket törzseikkel együtt összehalmozva több napon át, temettet- lenül őriztettek a katonák által. Mások agyarkodtak s fogaikat csikorgatták a holtak ellen, még kikeresettebb kínokkal óhajtván őket tetézni; mások kineveték és kigunyolák, bálványaikat e közben magasztalván s a vértanuk biinhödéseit azok dicsőségére róván föl. Né- melly kévéssé méltányosbak, kik sorsukon némileg mégis szánakozni látszának, ezeket veték több Ízben szemökre : „Hol van most Istenök ? s mit használt nekik e vallás, mellyet még éltöknél is többre becsültek?14 Illy különféle alakokban mutatkozott a pogányok üldözési szelleme. Minket pedig ezalatt iszonyatosan kinzott a fájdalom a miatt, hogy a bullákat el nem te- methetök ; mert sem az éj homálya nem használt, sem pénzünk és folytonos könyörgéseink nem lágyithatták meg azok szivét; hanem olly gondosan és szigorúan őrizék a hullákat, mintha tudja Isten micsoda nagy nyereség háromlott volna rájok, ha azok temettetlenül maradnak. (Egyebek közbevetése után igy folytatják) : XVI. Miután tehát a vértanuk testei minden mó- A ho,.t *eslck i porra égetdon meggyalázlattak, s hat egész napon at a szabad tétnek, s ég alatt tartattak volna, ') végre hamuvá égettettek, s istentelenektöl az ép ott elfolyó Rhone vizébe szórat- nek. tak, hogy igy legcsekélyebb maradványaik se létezzenek a földön. Ezt pedig mintegy egyenesen az Isten ') E helyet idézi sz. Ágoston „De cura gerenda pro mortuis“ cimü könyvének 8 és 10 száma alatt.
