Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
127 vértanúnak halála napjáról és évéről, miután sokan kétségbe vonják, valljon az apostolok fejedelmei Péter és Pál sz. Ivánhava 29-én, mostani ünnepnapukon szenvedtek-e halált, ámbár senki sem meri tagadni, hogy mindketten dicső vértanukként múltak ki. Végre pedig tagadják a rómaiak, hogy Jusztin hullája ismeretlen helyen lappang, mert az szerintök a városon kívül levő sz. Lörinc-egyházban tartatik, a mi noha igaz nem volna is, e miatt Jusztin dicsőséges vértanusága semmit sem veszítene. Slegvégre a vértanúi cim, mely- lyet melléknév gyanánt nyert Jusztin, eléggé bizonyítja, hogy e szent férfiú valóban nevezetes vértanú volt. 5. Lássuk már az érveket, miket Papebroche magából az emlékiratból vesz, hogy azt Jusztin a bölcsészének lenni tagadja. Először: az semmit sem tesz, hogy Rusztikus főnök Jusztint tudományáról és felekezetéről kérdezé. Ez törvényszéki szokás, hogy t. i. a biró a vádlottat, noha jól ismeri is öt, neve-, hazája-, polgári állása- s vallása felöl kérdezi. S azért a kik többször is tanúvallomásra vonattak Krisztusért, mindannyiszor újra kikérdeztettek vallásuk-és nevök felöl. Aztán ha nem is e szokásból mondta volna ezt Rusztikus, úgy is jól ismervén már Jusztint mint bölcsészt: — de nem tudta, valljon mellyik felekezethez tartozik. S ezt senki se csodálja ; mert azon időben midőn Márk Aurél a bölcsész uralkodott, szörnyű sok bölcsészeti felekezet, volt Rómában. — Sőt épen e helyből is bebizonyíthatni, hogy ezen emlékirat valóban Jusztin a bölcsészé: miután bizonyos, hogy az abban említett Jusztin jeles tudománya volt, ki Rómában nyilvánosan tanított, mit Rusztikus már Jusztin öltönyéből is következtethetett. Hogy pedig semmi említés sem tétetik itt azon vádiratokról, mellyeket Jusztin a keresztények védelmére irt, hogy t. i. azok a császároknak, vagy bizonyosan a tanácsnak benyújtottak volna: oka, mert ennek kutatása a városi főnökhöz, kivéve ha erre különös parancsa volt, nem tartozott. Valamint az sem illett volna, hogy Kreszcens cynikus rágalmait nyilvánossá tegye, nehogy ekkép inkább irigység, — mint igazság — vagy
