Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

Versezetek

216

Bár elveszünk s fölöttünk bár A kor nyom nélkül elhalad : De mellyet egykor elveténk A mag örökké fönmarad , —

S ha jő az üdvös kikelet,

A föld porából kifakad ,

S az Ur lesz ki megérleli Bajt az arany kalászokat.

Mi ámbár elveszénk A munka súly alatt, Fölöttünk bár a kor Nyom nélkül elhaladt :

De zászlót nem emel Az álerény soha....

Egy könyvtáram vagyon Kisded szobám szögén ; Legdúsabb kincsem ez , Szegény lakom terén.

Csak egy könyv képzi azt, S ez is csak két lapú ;

S mégis bármelly másnál Dusabb beltartalmú.

Áz év unalmait Előtte űzöm el,

S bús éjben nem egyszer Elöntőm könyimmel.

Vagy elragadtatás Lángérzelmi között Szűmre szorítom, és Hintek rá csöközönt.

Mások fohászi is,

E könyvön lengenek,

S az Ur nagy kegyéért,

Ez által esdenek.

Minden betűje rejt Királyi kincseket :

Árán egész világ Üdvét megveheted.

S győzelmet nem kiált Az álnokság fia !.. .

Es eljövend e népnek is A nagy föl támadás:

Kinyílik a hit hajnala Az üdvös virradás !

S tudom hogy nincsen messze már S itt lesz a nagy jövő ,

Melly e hazára fölvirúl A boldogabb idő ;

S fölkel majd lelkesen — dicsőn Az ifjú nemzedék,

S akkor látjátok meg hogy él Szent István népe még !

Ha földi bűnös vágy Nyomasztja lelkemet ;

S megtört remény után Keservet érezek :

Oh ! csak látása is Mennyországot igér,

S mit akkor érzek az Trónoknál többet ér.

Es nincsen olly keserv, Olly földi fájdalom, Mellyre nem nyújtna írt Szerényke könyvtárom.

Ezért lapozgatom Azt nap- s éjeken át,

S mindig szebbnek lelem , A legapróbb szavát.

Minden betője száz - Ezreknek éltet ád >

S magában tartja , az Egész világ tanát.

Ha bú, bánat emészt, S kín lángja ostoroz : Belé tekintek , s szíim Örömtől áradoz.

Az én könyvtáram.