Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A szentgyónás és oltáriszentség
i 48 Boldog szükség, melly némi fogalmat adhat az égbeli boldogságról ! A lélek ekként Istennek asztaltársává lesz s egyesülésbe lép vele ; ugyanazon tápszerrel él, mellyel maga az Isten, s ezen fölül részt vészén életéből s boldogságából. Isten táplálkozik saját maga ismeretéből és szereteté- ből ; mert magánál tökélyesb valót nem ismerhet és nem szerethet , s minthogy ő saját magának java : ebben áll az ő élete s boldogsága. A lélek tápláléka és élete ugyanazon ismeret- és ugyanazon szeretetben áll, azon különbséggel, hogy itt nem az Isten él ezekkel, s nem magára alkalmazza , hanem a lélek él velők, s azokat Istenre vonatkoztatja: „Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged, oh atyám !“ mond Krisztus az evangéliumban ; s a katekizmus mélységes és szabatos kifejezése mélyen szivükbe oltja a gyermekeknek ezen nagy igazságot e szavakkal : „Mi végre teremtett téged és helyezett e világra az Isten ? — A végre, hogy őt megismerjem, szeressem, s hogy ez által elnyerjem az örök életet“. A dolgok eredetleges állapotában a léleknek ezen magasabb élete, melly azt Istennel közlekedésbe hozza, úgy kellett, hogy ne akasztassák meg az érzékek alantabb élete által, melly azt az anyaggal hozta érintkezésbe : sőt úgy kellett, hogy ezt alája rendelje magának, s emelje föl magával a szellemiség, dicsőség és halhatatlanság kiváltságaira , mellyekről csak úgy lehet fogalmunk, liahogy az urnák színe változásáról és mennybemeneteléről emlékezünk. Történt, hogy az eredendő bűn következtében a léleknek Istennel volt közlekedése fölbomlott s ezzel az emberiség ferde irányra vetődött. Az alantabb élet fölkapott, a lélek a testnek alája került, szem elől vesztette az Istent s írántai szerelmét, mindinkább a kevélység s az anyag élvezetének adván magát: mert csak ezek maradtak meg számára, miután a legfőbb jónak kárát vallotta. „Pater vitam habet in semetipso."4 — Ján. 5 , 26.
