Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A szentgyónás és oltáriszentség
127 telczendi magát egyszersmind semmit nem cselekedni, mit rejtenie kellene. Hanem mindezek ellenére a gyónásban mindenik titkolódó, túlszerény és átalában nem az, ki volt a cselekvésben; pedig a tévedésbeni merényt sehogysein zabolázza a gyónásbani bátorság : ha rut valamit elkövetni, sokkal rútabb azt megvallani nem merni“ 1). A gyónás második eredménye, miszerint a lelkekben föleleveníti a kegyelmet. Először is önismeretre vezet bennünket, néha néha bizonyos akadályokat gördít éltünk ösvényére, mellvek mértékül szolgálnak az erénybeni előha- ladásunk megismerésére, s ez magukat tévelyeinket is a tapasztalás kincsévé változtatja, melly segítségül szolgál ineg- javulásunkra. Azután megszabadít bennünket a kevélységtől, melly azt hiszi, hogy mindig eleget tett, erkölcsi tétlenségbe sülycszt minket, és mindig magához méri gyengeségeinket : inig az alázatosság, mellyre a gyónás vezet, annál magasabbra emel, mennél alantabb érezzük magunkat, s még azon hajlamunkat is az égiekhez emeli, melly lefelé húz bennünket. Harmadszor megment minket a csüggedés- től A csüggedés igen nagy akadálya az erénynek. A gyengeségek , mellyek által titkosan vádoltatni érzi magát az ember, bármint rejtse is azokat, mint hátráltató súly nehezednek ránk, s azon gondolat által határozzuk el magunkat annak viselésére, hogy ez máskép nem lehet, s hogy ez magából életünkből foly, s szükséges következménye első hajlamainknak. S az ember nem rázhatván le magáról e szomorú hajlamokérti felelőséget, legalább hasznát akarja venni; ezek mintegy alkotó részünkké váltak, ezek mintegy létünk iszapja. Ha uj életet kezdhetnénk, átlátván e gyönyörök hiúságát, ez mind máskép lenne: ártatlanságunkban szilárdulva , a tapasztalásból okulva, nem osztanék meg érzelmeinket, s az ember sokkal tisztább végcélt tűzne ki magának. . . . S ime! ez a gyónás nagy jótéteménye , hogy ez által valóban új életet kezdhetünk, egy mérhetlen mélységet vonhatunk a múlt és jelen közé, inelly *) *) De la Sagesse, II. k. III. fej.