Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)

A papság föladata a 19-ik században

49

az igaz útra visszatérnének ; de a papság jobb része öröm-lelkesedéssel üdvözlendi felsőbb helyről jött reformját s lelkesen támogatandja saját lelki újítását; a gyengék és félénkek, úgy nemkülönben a kétkedők és ingadozók hátramaradott része is az ébredő új élettől elragadtatik és hozzájok csatlakozik. Ezen eszközök közöl, mellyeket hason esetekben a papság megújítása eszközlésére az egyház használt, elegendő e háromra figyelmezni, mellyek korunk igényeinek különösen megfelelni látszanak.

Először a papi lelki-gyakorlatok említendők. Ha egyes ember, ki célját vesztve gondatlan- és tunyává lett, meg akar javulni és a mennyeikért lelkesülni : ezt csak a valódi önismeret alázatos bünbánat-,isten- neli kibékülés-, elhatározott föltételek- és változhat- lan hűséggel felsőbb célja után törekedni, érheti el. Már a mi az egyes személyre áll, áll az egész papságra nézve. E papi lelki-gyakorlatok kétféle tekintetből szemlélendök: mint lelki átalakítása minden egyes papnak s mint lelki ujulása az összes papságnak együttvéve ; ez utolsó, noha korunkban legjelentékenyebb, mégis mindeddig kevés figyelemre méltatott. Az ösz- szes papságnak, az alsónak úgy, mint a felsőnek, a kereszténység színe előtt sokáig tartó vétkéért kell engesztelést szereznie, az egyház leigáztatását okozó vétkét, Krisztus s egyháza iránti hidegségét és tunyaságát, világbölcseségét s emberektöli félelmét a közönségesen ismert „én vétkem“ mondása által egyenlíteni ki, a világ előtt elkövetett botránykozta- tását pedig ama töredelmes vallomás „Peccavi, iniquitatem feci, et in amaritudine moratur oculus meus, miserere mei Deus, miserere mei“ által hozza helyre;

Növ. p«pj. munkál. ^