Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)
A papság föladata a 19-ik században
37 fölé helyezi ; mert a megdicsőülés állapotában minden fogyasztás- és táplálásnak, következőleg a természeti élet minden szükségeinek is vége szakad, mivel a természet fölleié léteiét és halhatatlanságát a lélekben. Azonban ezen dicsőítés magasságában nincs más út, mint a mellyen az Istenember járt, t. i. a szegénység és lemondás útja; mert könnyebb a tevének a varrótűn keresztül menni, mint a gazdagnak a megdicsőülés ezen magasságára eljutni ; de szükség hogy a szegény önkényt legyen szegény ; a gazdag pedig bírja vagyonát, de úgy, mintha nem is bírná. A katholikus papságnak, minthogy a szegény Krisztus képviselője, ha valaha, bizonyosan korunkban föladata a megdicsőülés nagyfönségének elvesztett útját ismét kijelelni, és a szegénységnek becset szerezni ; föladata korunk lelki szegénységét a lélek ereje által legyőzni, és nem csak azon értelemben, hogy alázatosan érezzen önmaga és előnyei felöl, hanem főleg azon értelemben, hogy szive szabad akaratból legyen és maradjon szegény , és ne csüngjön a földi javakon. A papság ön- kényti szegénységét jobban kívánja korunk, mint valaha, hogy t. i. a lelkileg és testileg szegényeket meggazdagíthassa, különben megtörténhetik , miszerint a kényszeritett szegénység öt találandja. Az egyházi személyeket is az újabb kor az előkelőbbek közé szá- rnitá, de irigy szemmel s bizalmatlan szívvel tekintenek rajok, annyival is inkább, minthogy a papság eszméje a világi hatalomnak történt alávetés és a mindinkább nagyobbodó elvilágiasodás miatt, tekintélyéből a nép elölt sokat vesztett. Azért az egyház szolgáinak szegényeknek kell lenniök, hogy ezen szegénység utáni ügyekezetök által, a bizalmatlanokat s
