Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)
A papság föladata a 19-ik században
36 annyira, hogy a porban csúszva az anyagiakat, mint Istenét imádja. Azért szükséges volt, hogy az uj Adáni, az emberinem lelki törzsalyja, kinek élete az Istenneki föltétien odacngedésben végződik, a világ pompáját megvetve, szegénység- és mezitlenségben jelenjék meg a szellemi ország isméti megalapítása végett, melly a természet fölött uralkodik. E végre a papságnak is, mellynek hivatása a szellemi törzs- atya országának föntartása, föl kell öltenie az Istenfia szegénységét és mezitlenségét. Ezért kivántatott meg a kereszténység aranykorában a papok között a szabadakarati szegénység, midőn még az Istenember eszméje az öntudatban élt és tartatott, akkoron a papság nem tekinte semmit tulajdonának, az egyház javaiból élt, de ezek, kivévén az egyházi szükségek födözését, a szegényekkel közösen osztattak meg. Igen, a szegénység magasb érdemének öntudata — mint lényeges vonás az Istenember életében — olly hatalmas volt, hogy már az ujonan keletkezett egyház első szakában sokan föllelkesülve letették a szegénységi fogadalmat, kik által már az Istenember képviseltetett. Élő hirdetői ők a nagyravágyó és földi javakat hajhászó világ-fiainak közepette a szegénység eszméjének és méltóságának, hogy az a keresztény nép öntudatában fönmaradjon. Az ember az önkényti szegénység és a világ pompájának megvetése által eredeti méltóságában tűnik föl, a termé- szetfölötti élet uralmába ismét visszahelyeztetik, a jövő megdicsőülést már e földön olly mértékben ízleli, mint csak itt lehetséges, midőn minden szükségből kivetkezve, testi életét Istenre bízván, magát a természettől tökélyesen függetlenné teszi, sőt magát a
