Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 16. évfolyam (Pest, Emich és Eisenfels Könyvny., 1852)

A papság föladata a 19-ik században

33

9. §.

A papság élete a szegénység élete.

Az Istenembernek, mint uj Ádámnak tökélyképét egy harmadik vonásban az önykénti szegénységben lelhetni föl, melly ismét a korszellem hírvágya — és anyagiságának tétetik ellene. Az Isten és ember közti szakadás sehol sem tűnik föl olly borzasztó fényben, mint midőn az ember a természet vak hatalmának hódol. „Fölcserélték ők az örökkévaló Isten dicsőségét az ember, madarak, négylábú és csuszó-mászó állatok képei-és hasonlatosságaival; elveszték teremtö- jöket, s a porban csúsznak a legközönségesebb teremtmények előtt.14 De tekintsünk korunk materia- lismusára, nem ugy tűnik—e föl ez, mintha Arabia sivatagjain volnánk, hol vak mámorban táncolnak az arany borjú körül. Pénz e kornak bálványa; mert a pénz- és vagyonszomj mindig önszaporitására törekszik ; a gazdagságot, mint legfőbb boldogságot dicséri. Kizárólag a gazdagoknak tulajdonítja az elsőségei, egyedül őket tartja boldogoknak. A miiipar nem más, mint olly csillámló mivelödés, hol milliók csak a kincsnek szolgálnak. Templomaik a gyárok, karénekeik a gép-zörgés, kerék- és orsócsörömpölés ; kik pedig erejükből kifogynak, nyilván kóborolnak, s ezek azok, kik naponta a kincsszomjnak lesznek áldozataivá. Minden jövedelmező ipar egyaránt zsoldnak tekintetik. Jelszava korunknak : örökleni és nyerni ; mert pénz az ö leghatalmasabb rugója. A nagy tömeget, hová főleg az úgynevezett müveit világ tartozik, egyked- vünek, mozdulatlannak s közönyösnek fogod tapaszNüv. paps, munkál, 3