A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
43 t. i. Isten e világra küldötte fiát, akkor az ember földi létének kimondhatlan fontosságúnak kell lenni, mert illy pazarlást az Isten nem követ cl valami csekélységért; s ha élet czélját még ama világba való átmenetünk után is el lehet érni, akkor megjavulásunkat akkorra lehetett volna elhalasztani, midőn azt (állítás szerint) olly könnyen lehet létesíteni. Ha tehát Isten egyszülött fiának küldése által megmutatta e földi lét végtelen komolyságát s az öröklétbe átható jelentőségét, a mindenütt uralkodó hiedelem s könnyelműség ellenében, valljon mi van e küldésben pogányos s a józan észszel megütköző ? — Ellenben azt mondjuk : illy bizonyságra szükség volt, hogy az emberiség ezen földi létének végtelen jelentőségét Iiigye, s magának lelke minden komolyságával egy magasb s az öröklétbe vágó föladalot kitűzzön. Végre d) még más ezeren vannak, kiket aggodalom tölt-el elkövetett bűneik miatt. Reszketnek a bíróra gondolván, ki előtt meg keilend jelennijök, s nem találnak nyugalmat sem nappal sem éjjel. Némellyek azt mondják ugyan nekik : bocsánatot nyertek, mert Isten kegyelmes. De ki tudhatja ezt? Nem szent s igazságos-e egyszersmind az Isten, s nem na- gyobb-e vétkük, mintsem hogy azt meg lehetne bocsátani ? — Oh, bár miként biztassuk őket, lelkisméretükben mégis fájdalmat éreznek, s nem gyógyulást. — Sok fájdalom van, de a legborzasztóbb a meg nem engesztelt lelkismeret. Ha már Isten a milliónyi aggodókra az ö irgalmában tekinteni s bűneik miatt illy engesztelő áldozatot, mellyet mindenki mint elégségest s tökéletesen megnyugtatót elismerni kénytelen, adni akart, mi volna ez egyéb, mint mintegy megelőző nagy irgalmasság bizonysága ? S ha Isten ezen engesztelő áldozatul — végctlenül szeretett szent fiát adta, ki pap, s pedig ollyan, ki nem külső s azért értéktelen áldozatokat: hanem egy végeden, s egész kereszthaláláig terjedő engedelmességgel, s nem állatok vagy emberek vérével, hanem végeden , egész életének odaadásáig terjedő szeretettel áldozik: mi van ebben visszataszító ? Vagy talán a bűnnek nincs szüksége
