A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
44 engcszlelödésre ? Vagy tán az embernek hogy megvigasztalódjék nincs szüksége látható cngesztelödésre ? Vagy létezik más áldozat, mint engedelmesség és szeretet, mclly Istenre méltó s a bűnt megengesztelö ? — Ellenben azt mondjuk: A szent nem bocsát meg a nélkül, hogy irgalmasságának gyakorlása mellett az ég s föld előtt d a c z á r a ezen bocsánatnak változatlan igazságosságát be nem bizonyítaná. A szent tehát-nem bocsát engesztelő áldozat nélkül. S ezt mondjuk : egyedül végetlen engedelmesség s v é ge 11 e n s z e re t e t tehet érvényes engesztelő áldozatot Istennek szentsége előtt. Az örökké szent, végetlenül szerető s egész a keresztig engedelmes fiú tehát egyedül az Atya szentségét kielégítő áldozat. S azt mondjuk : az embernek szükséges, hogy engesztelödésnek áldozatát szemeivel lássa : öt lelkének aggodalmában soha sem képes vigasztalni az Atya szeretete s a bocsánatróli üres biztosítás ; — ö nem akar tartalom nélküli nyugtatási mondatokat , ö engesztelödést, látható, tapintható engesztelö- dést kiván. Ha ennélfogva Isten Noénak vigasztalására a szivárványt a föld fölött az égen fölállította, úgy a kereszt a mi vigasztalásunkra van fölállítva szemeink előtt. A fiúnak kereszthalálában , a szemeink előtt szenvedett halálban akkép van eszközölve megengesztelödésünk, mikép arra szükségünk van ; láthatólag valóban, tapintható lag. S azért újra kérdjük: S ez lehetne észelleni, pogányos tanitmány? Legyen szabad tisztelt barátim ! még következő elmélkedést tennem : — Megengedjük, hogy Isten tőlünk erényt, a kísértések rohamaiban hűséget, a fájdalmak hevében bé- ketürést s önmegtagadást, az élet minden körülményei közt reménynyel párosuló engedelmességet igényel. De ha Isten ezt követeli tőlünk, valljon nem juthat-e eszünkbe, hogy könnyű ugyan másokra terhet tolni, de nehéz, gyakran vé- getlenül nehéz azt valóban viselni? Valljon nem jöhetünk-e könnyen ama gondolatra, miszerint az annyira fölöttünk levő ég, hol soha sem sírnak, nem ismeri gyengeségünket, nem érzi nyomorunkat? — De ha az Atya egyszülötte emberré
