A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Nehány vonás sz. Gellért csanádi püspök és vértanu életéből

305

Aba országi ásának kezdetén kegyes, leereszkedő és szelid volt, de később természetéből annyira kivetkőzött, hogy nálánál zsarnokaid) fejedelmet a magyar nem ismert. Alig látta trónját biztosítva , legott gyanuskodó, a nép jogait és szabadságait megvető, szóval legkegyetlenebb kényurrá fajult ; fájlalván rút megcsalatásukat a magyarok, Sámuelt koronájától megfosztani eltökéllették. Alig jutott e hírnek szele Sámuelhez, a magyarokat Csanádra — hol ö a nagy- böjti napokat töltötte — tanácskozás végett meghívja, és közölök ötvenet puszta gyanúból; minden kihallgatás és szigorúbb vizsgálat nélkül, a legkínosabb halál nemével kivégeztek *)

Ezeket, a következőkkel szoros kapcsolatban lévén, röviden említendőknek Ítéltük. De térjünk ismét Gellérthez, kivel István halálos ágyánál találkozánk. Ez István holta után a legjobb barát és pártfogótól fosztatván meg, a nyilvános körökben magát csak ritkán láttatván , egyedül hivatalának élt, és ez oka annak, hogy Gellért életének ezen szakát, az írók előtt a homálynak sötét árnya födi. Egy tettét említik életirói ezen időszakból, s a tett im ez : mély fájdalommal szemlélte a szent püspök Sámuel gonosztetteit , s visszaborzadt kegyetlenségeitől, látván mint kiált föl boszuért az ártatlanok vére Istenhez. Alkalomra várakozott, mellyben tetteit a királynak szemére lobbanthassa, s véle a boszuló igazság végzését tudassa ; s iine az alkalom eljött, a várt idő bekövetkezett ! Már említők, hogy akkor, midőn az ötven áldozat elvérzett, Sámuel Csanádon töltötte a nagyböjti napokat ; e kornak szokása úgy hozta magával, hogy a királyok minden jeles ünnep alkalmával — bizonyos, egyedül e végett készített koronával — magokat megkoro- náztalták. Sámuel is, a kor szellemének és kívánságának hódolni akarván, ünnepélyes kiséret mellett a templomban megjelent, hogy ott Magyarország legéltesb püspökétől Gellérttöl,

Lásd „Chronica Hungarorum, Joannis de Thurócz“ cap. XXXVII. „Scriptores rerum Hungaricariim veteres , ac genuini, cura et studio Joannis Georgii Schwandtneri“ czimti könyv I. r. 160— 164. lapján.

20