A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
7 tanácsa s müve ugyan, de korán sem ö maga, sőt inkább ö annak előtte, kívüle s fölötte van. De mondhatja tán valaki, hogy az elmélet — inelly szerint a természet öntudat nélküli állapotából folytonos kifejlődés utján végre öntudatra jutott, s a szellem teremtésében ülte diadalát, —* nem olly különös, minőnek állíttatott; mert hiszen az emberben is tény gyanánt tűnik föl azon tapasztalás, hogy öntudat nélküli állapotából gyakori hosszas kisérlelek által végre öntudatra ébred, honnan láthatni, mint fejlődik ki a homályban s titokteljesen működő természeti erőből végre a szellem, a gondolat, a személyesség. — Erre kettővel kell felelnünk. a) Igenis körülöttünk mindenütt kifejlődést látunk, s mi magunk is a folytonos kifejlődés törvénye alatt állunk ; azonban nem fejlődik ki soha semmi, hacsak előbb beburkolva nem volt. S igy megint csak azon kérdés jön elő : ki az, ki a csirát, a magot stb. alkotá, s benne az illy s illy fejlődési haladást elöképzette? Valljon az, mi kifejlődik , nem lassankinti valósulása-e egy gondolat- és czél- nak inelly a csirába rejtetett? S ha úgy, ki gondolta amaz illető gondolatot, s valósulásának erejét s törvényét ki helyezte a csirába? — Ha azt felelik, hogy a természet, úgy ismét csak az előbbi képtelenségnél vagyunk, miszerint egy öntudat nélküli valami gondolattal és czéllal bírjon, s e gondolatot és czélt a dolgok fejlődési folyamába zárta legyen. b) De még nem is igaz, hogy az ember az öntudat nélküli természetállapotból homályos erőködések által las- sankint öntudatra emelkedik, s 1 é 1 e k k é válik. A természet s annak teremtő, nemző erejéből olly kevéssé származik valaha lélek, hogy inkább , mint tudva van, az emberi lény, ha az magára a természetre hagyatik, öntudattal biró s szabad lélekké sohasem válik. Hogy az ember lélekké válhassék, szükség neki egy kívüle levő, és hozzá szóló lélek által fölébresztetnie. A szellem csak szellemi küzbenjárulás által lesz azzá, illy közbenjárulás nélkül pedig sohasem. Ha tehát a lelket megsemmisítjük,
