A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései

139 azaz : egy szorosan egyesített és eloszt- hatlan testté köté össze apostolait és ta­nítványait. A mint tehát az apostolok és tanítvá­nyok egy szorosan összekötött, oszthatlan és folytonos közös­séget képeztek : úgy képeztek mindazok, kiknek tanítóik, ál- dozáraik voltak, Ónért az apostolok körül voltak összegyűjtve és egyesítve) egy nagy oszthatlan és örökké tartó községet. És épen ez az e g y h á z, a keresztény hivek milliói elöljáróik egysége által összekötőt, oszthatlan község. De mi által egyesítette Krisztus apostolait és tanítvá­nyait egyetlen, oszthatlan és mindenkori községgé? Ezen egyesítés és egység tulajdonkép már az által vala megalapít­va, hogy ök mint Jézus Krisztus apostolai, tanítványai és a Szentlélekben megkereszteltek , lelkűk mélyében egyesítve valának, egyesítve t. i. a közös Urban, az ö benne és tanitmá- nyában való közös hitben, a közös sz. testvéri szeretetben, a nekik föladott közös napimunkában, és a közös nagy remény­ben, csak az vala szükséges, hogy ezen benső egyesítésnek és egységnek eszköze legyen, melly által külsökép mutatkoz- liassék, egy biztositékafönállásának, és közös összetartó külső tevékenységének alakja. Tehát milly eszközt rendelt az Ur, hogy az apostoloknak és tanítványoknak ezen belső egye­sülések külsökép mutatkozzék? Rendelt közlök egy látható egyesüléspontot — egy főnököt. E mellé más fö- n ö k ö k e t is rendelt, kiknek a többi tanítókat, áldozárokat és pásztorokat alárendelte. És igy lön az egész apostol- ság jól elrendezett és összekapcsolt testület — és ügyviselöjc az egész körülötte összegyűlt egyháznak. Ki előtt ismeretlen az Urnák ezen intézkedése ? Hiszen tanitványi közöl 12—öt választott kiJ) és ezek aközségnek fejei, ök a több tanítványok és evangéliumot hirdetők fölött állnak épen azért, mert ök a választottak. De a választottak közt elsőnek rendelte Pétert 2), ez feje a főknek, és a közös apostolságnak, és továbbá az egész egyháznak általános egyesülés- * *) ’) Luk. 6,13. *) Máté. 16, 18. 19. Ján. 21, 15. s köv.

Next

/
Thumbnails
Contents