A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)

Előszó

1 EI ö s z ó. Ha az emberi nem történetét éber figyelemmel kísérjük, le­hellen észre nem vennünk, miként minden kornak volt saját szel­leme , melly azt jellemzé és megkülönbözteté. így jelen korunk­nak is. E korszellem fölfogása már csak azért is elkerülhetlenül szükséges , hogy róla ítéletet hozni, és az iránynak — mellyen haladva talán tévúton jár — ha szükség volna , akadályt vetni, vagy pedig mást adni tudjunk. Korunk dicsekszik, hogy müveit, hogy fölvilágosodolt. És nem minden alap nélkül. Ugyanis az emberek majdnem minden osztálya teljes erővel igyekszik nem csak önmüveit - ségre szert tenni, hanem azt másoknál is előmozdítani. S való­ban egyik fény oldala korunk jellemének, hogy mindazon akadá­lyokat kívánja eltávolítani, mellyek a polgárosodás útját némelly népeknél olly soká elállván, az előbbre haladhatást hosszú időre meggátolták. Azonban korunk koránsem áll még a művelt­ség azon fokán, hogy magát joggal minden tekintetben műveltnek tartsa. Komolyabb figyelemre méltatván a dolgot, látni fogjuk, hogy korunk, midőn egy tekintetben gyors léptekkel előre ha­lad, másban nemcsak nem tartja meg állását és hátramarad, hanem mindinkább alább látszik szállani. De valljon mellyik tekintetben halad és miben pang ? Erre nem nehéz a felelet. Anyagilag, igaz, korunké a dicsőség, mert az ipar virágzó ál-

Next

/
Thumbnails
Contents