A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)

Lerinei sz. Vincze emléklapjai

52 sék s legnagyobb istentelenséggel tagadtassék. Ezek igy lé­vén, távol légyen, hogy valaki megfosztani ügyekezzék szűz Máriát az isteni kegyelem kiváltságaitól és kitűnő di­csőségétől , mert. különös méltósága miatt annak, ki ne­künk Urunk és Istenünk, neki pedig fia, igazán és való­sággal Isten-szülőnek (Theotocos) kell őt vallanunk. De nem úgy Isten-szülőnek, mint egy szenttelen eretnekség véle­kedik erősítvén, miszerint őt csak puszta nevezettel kell Is­ten anyjának mondanunk, mivel t. i. azon embert szülte, ki azután Istenné lett; mint áldozár vagy püspök anyjának mondunk valakit, nem mivel áldozárt vagy püspököt szült, hanem mert nemzé az embert, ki azután áldozárrá vagy püspökké lön. Mondom, nem igy Isten-szülő a bold, szűz Mária, hanem mivel a fönebb mondottak szerint már szent- séges méhében véghezvitetett a sz. titok, miszerint azon rendkívüli személy-egység miatt mint az Ige a testben test, úgy az ember Istenben Isten. XXII. Photin, Apollinaris és Nestorius tévelyeinek ellenébe teszi a kath. egyház hitét. De már élénkebb visszaemlékezés végett az említett eretnekségekről s a kath. bitről fölebb mondottakat ismé­teljük röviden s pontosan, hogy t. i. az ismételtek tökéle­tesebben megértessenek, és az ajánlottak szilárdabban meg­tartassanak. Átok tehát a teljes Szentháromságot el nem fo­gadó és Krisztust csupán embernek hirdető Photinra. Átok a Ki •isztusban elváltozott istenség romlandóságát ercsim s a tökéletes ember sajátságát eltagadó Apollinárisra. Átok Istent a szűztől születettnek tagadó, kél Krisztusi erősítő, és kiküszöbölvén a Szentháromság hitét négységet állító Nes- loriusra. Üdv pedig a katholika sz. egyháznak, melly egy Istent a Szentháromság teljében, a Szentháromság egyenlőségét az egy istenségben úgy tiszteli, hogy sem a mivolt egyedessége (singularitas) által a személyek tulajdon­ságát össze nem zavarja, sem a háromság megkülönbözte­tése által az Isten egységét szét nem választja. Üdv mon­dom az egyháznak, melly Krisztusban két igaz és tökéletes

Next

/
Thumbnails
Contents