A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 13. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1846)

Aranyszáju sz. János életrajza, és

4 hátralevő napjait — egyedül Isten dicsőségének szentelvén — remeteségben töltendők. De János Isten iránti buzgósá- gában feledni látszék, hogy van még a földön is egy lény, kihez a természet köteléke által szorosban kapcsoltatott; — s ez édes anyja, Anthusa volt ; ki egyedül csak sze­retett fia körében találta földi édenét, boldogságát. Ez a búcsú-perez ben könyár közt kérte egyetlen fiát, hogy ne hagyja őt magára, ne hagyja el özvegy anyját. Győzött a szülői tisztelet, győzött az anyai szeretet, s János engedel­meskedvén anyjának, hon maradt, hol magánosán, minden világi dolgoktól menten, egyedül a hasonló életmódot kö­vető Vazul állal látogattatva, egész ügyekezetét arra for­dította, hogy imádság, böjtölés, virasztás és tanulás által, a rósz indulatok s csábingerek kellemesen mérgező falánk­jait megtompítsa. Az üdvösség 372dik éve folyt le. —Hír szárnyalt, mi­szerint az antiochiai püspök a szomszéd püspökökkel az üres püspöki székek betöltéséről tanácskozván, a köztiszteletben álló János és Vazul püspöki méltóságra emeléséről gondol­koznék. S csakugyan rövid idő múlva Vazul rögtön Syriá- ban lévő raphanei püspöki székre emeltetett, bár ha ez reá nézve akaratlanul történt. Jánosunk a történtek hallására megdöbbenvén , nehogy valami módon püspöki hivatalra emeltessék, elrejté magát. Jóllehet pedig ő anyja körében a világtól elzárkózva csak Istennek élt ; keble mégis többért sóvárgott ; áz antiochiai hegyek közt lévő , iljusága óta ked­velte magános remetelakokba kívánkozott, csak a nagy vi­lág zajától elvonult jámbor remeték angyali életmódjuk, — mellyről ő későbben olly sokat, olly bájosan, s meghalólag irt — elégíthető ki Jézus szeretelélől lángoló szívét. Nem is tarthatók őt már többé vissza az anyai könyek , hanem engedelmeskedvén az Üdvözítő tanácsának, elhagyd anyját, s követé Jézust. — A hegyek magányai közt egy szigorú életrendet követő tisztes öreg remetére talált ; ezzel élt Já­nos négy évig, vele imádkozott, vele virasztott zsolozsmák éneklése közt, vele böjtölt kenyéren és vizen. Ezen idő le- folyta alatt az uj szövetségi sz. Írást könyv nélkül beta-

Next

/
Thumbnails
Contents