A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)

A kath. egyház és proselytismusa

174

niok, mire mindenről megfeledkezének mi, a jelen életet illeti? Vagy talán a szentek igy gondolkodnak: csak hogy mi jó helyen vagyunk, a többieknek akár hogy foly dolgok ? Ezek volnának derék szentek ! Áz illyetén önző és részvétlen szentek társulatáról — kik legfölebb gyönyörrel nézik, mikint vergődnek a szegény emberek, hogy ők is eljuthassanak az örökké tartó öröm helyére — mindenki örömest lemondand, ki túl is szeretne valamit tudni övéiről, s őket segíteni óhajtaná.

De tán a szentek tisztelete Krisztus érdemein s közbenjárói hivatalán csorbát ejt? — Ki a király trónja előtt kegyelmet óhajt nyerni, szerencsésnek tartja magát, ha valamelly főrangú személyben a király egyik kegyenczére, egyik nagy befolyású barátjára talál ; minthogy ennek közbenjárásával a kívánt kegyelmet bizonyosabban és könnyebben reményű megnyerhetni, mintha önmaga ismeretlen létére egyenesen a királyhoz folyamodnék. Azonban legkevésbbé sem tart attól, nehogy ez által a koronaörökösi, kinek még nagyobb hatású közbenjárása, és királyi atyjához még nagyobb befolyása vagyon, valamikép megsértené. Szinte illy módon igyekszik a katholikus is magának mennyben a szentek között barátokat szerezni, mivel tudja, hogy ezek mint Isten kedveltjei s kegyeltjei közbenszólásukkal az isteni fólség trónja előtt könnyebben kiesdeklik a szükséges kegyelmet, mint mikor ő szegény bűnös közvetlenül Istenhez járul, — a nélkül hogy félni lehetne az Isten-fia közbenjáró hivatalának megsértésétől.

De ha Krisztus a mi közbenjárónk és főpapunk, mond Melanchthon ') miért keresünk még másokat? Ezen kérdésre egy más kérdés által válaszolunk : Ugyanis ha sz. Pál tanítmánya szerint Krisztus egyetlen egy közbenjárónk és főpapunk, miért folyamodik ugyan») Art. 9. de invocat. Sanct.