Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Töredék sz. Basiliusnak a sz. Lélekről irt könyvéből

05 ezen vagy azon a helyen. De ezek ámbár semmivel se járulnak ahoz, a mi elkészíttetik, ezek nélkül még is mi sem lehet. Mert szükséges a munkátoknak hely és idő. Ezen nézeteket, mellyeket hasztalan tanok, és hiú csalódásból merítettek , tanultak, és csudáltak, át­viszik a Lélek egyszerű tanjára is, hogy mind az Igét és Istent kisebbítsék, mind pedig a szent Lelket meg­vessék; kik ugyan is a profán irók által a lelketlen esz­közt és szolgai és alávaló szolgálatot jelentő szót (a Sí ov ki állal részecskéről szólok) a mindenek Urának tulaj­donítani nem rettegnek; nem szégyenlették magokat a keresztények is , a fűrész és pöröly nevét a mindenek al­kotójának tulajdonítani. IV. Továbbá mi is gyakran valljuk ezen szavakkal az igazságot, de azért semmikép sem mondjuk, hogy a Lé­lek szabadsága az aljas és megvetett idegen tannak szol­gál; hanem szem előtt tartjuk azt, mi néha történik, hogy a kifejezések a nyelvszokással megegyezőleg vál­toznak. Mert az ol kiből nem mindenkor tesz anyagot, mint vélik: hanem gyakorta a főokot jelenti általa a szentírás. Példának okáért e helyen: Egy Intenünk va­gyon a kiből mindenek J). És ismét: Mindenek pedig az Istenből 2). De az anyagról is használja ezen mondatot, az igazság beszédje, mondván: Csinálj magadnak bárkát, simított fákból. 5) És : Csinálj tiszta aranyból vert. gyer­tyát art ót is. i) És: Az első ember a földből: földi. 5) És: Mint te azon sárból alakit at tan én is. 6) De hogy, mint mondók, a természeti kiilönséget megmutassák ezen szót egyedül az Atyának tulajdonították. A kiiliróktól ve- vék észrevételük elveit, de azoknak mindenben még sem ') I. Korin. VIII. 6. =) I. Korin. XI. 12. ’) I. Moz. VI. 14. 4) II. Moz. XXV. 31. 5) I. Korin. XV. 17. ») Jób. XXXIII. 6. Munk. X. köt. 5

Next

/
Thumbnails
Contents