Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)
Beszélgetés az igaz religioról Fénelon s Ramsai közt
12 hogy azt, mit tudott, nem forditá hasznára, úgy hogy annak bővebb ismeretére érdemesíttetett volna.“ *) „Végre Isten maga jött, a mienkhez hasonló testben, vétkeinkért eleget tenni és mintáját adni az őt illető tiszteletnek. Isten a bűnösnek meg nem bocsáthat anélkül, hogy biintőli irtozatát ne nyilvánítná; ezzel ő igazságának tartozék; s ezt csak Krisztus viheté végliüz. Ő az istenségnek a rend fölforgatásávali ellenkezését az emberek angyalok s mennybeli lelkek előtt az által mutatá meg, mivel az az Istenember annyi fájdal- miba annyi tusáiba került. „Sőt Krisztusnak ezen, az isteni szentség iránti hó- dulat fejében bemutatott áldozatja, azon alázatos önmegsemmisítés a legfőbb lény előtt, ama végtelen rendsze- retés — minden értelmes lényekre nézve a szeretetnek imádás és hódulatnak örökös példánya leend. Ezekből látják, mivel tartoznak a véglietetlennek látván a tiszteletet , mellyet ő szentséges emberi természete által önmagának tesz. „Ezen örökös főpap vallása csak szerétéiből áll. A szentségek meg szertartások, s az egyházi rend nem egyebek, mint gyöngeségiink vigaszára szolgáló üdvös segédszerek , érzéki jelek, a mi közös atyánk ismerését s szeretetét ápolók; vagy elvégre eszközök minnen rend egység s engedelmességben tartásunkra szükségesek. „Majdan e segédszerek is megszűnnek lenni, az árnyak eltünendnek; az igazi templom megnyílik, testeink dicsőülten fölébredendnek, és Isten teremtményeivel örökétig közösiilend nem csak istensége szerint, hanem emberi alakban is; hogy igy mind valójának titkait, mind teremtése csudáit egyiránt megismérhessük. *) s. Aug. de lib. arb. lib. III. cap. XIV. et XXH. n. 53; 64; et Epist CXCIV. ad Sixt. c. 0. n. 27 , 28. tom. 1.
