Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)
Beszélgetés az igaz religioról Fénelon s Ramsai közt
13 „lm ez a gondviselés terve általában, s ez úgy szólván philosophiája a bibliának. Létezik-e Istenhüz méltóbb valami, az emberre nézve vigasztlúsabb e magasztos eszméknél? Nem kellene-e azokat valódiaknak óhajtanunk, föltéve hogy igazságukat be nem bizonyíthatnék?“ Ekkor én ezt mondám: „Nem szerkezthették-e Mózes meg Jézus e gyönyörű rendszert csupán philosophi lélekkel össze minden isteni küldetés nélkül is? Nem koholhaták-e az istenséggeli közlekedésüket, nem azért hogy az embereket megcsalják, hanem törvényeiknek hitelt szerezzenek, s ez által, bennünket a valódi erkül/ esiségre oktatva, jókká s boldogokká tegyenek?“ Ő erre igy felelt: „Mózes és Krisztus küldetésüket olly természet fölötti tettek által mutaták meg, mik végtelen bölcseség és hatalom bélyegeit hordják magukon. „Nem hozom föl itt Mózes csudatetteit, nem az ezek történetét ábrázoló könyveknek teljes épségbeni lejutottát egész mihozzánk. Az erre vonatkozó bizonyító okokat ön a meauxi püspöknek Discours sur I' histoire universelle czimii kitűnő jelességü munkájában olvashatja. Ebben ő a hagyomány lánczolatát világ kezdetétől fogva kimutatta , s észrevételekkel erősíté, mellyek elméje messzeható erejét épen úgy jellemzik mint tudományának terjedelmét. „Nem szólok e régi könyvek által megjövendölt tettekről, niellyeknek előre láthatása nem csak isteni btíl- cseséget követel, de határnélküli hatalmat is azoknak beteljesítésére. Hlyen volt a pogányok megtérése a kereszténység által; mi minthogy az ember szabad egyiitt- munkálásátúl függ, bizonysága annak , miszerint az azt kijelentette Isten az emberi sziveken közülhetetlen hatalommal bir. „Nem bocsátkozom ama tettdolgok részletébe, mellyek a zsidótörvény onnan föliilrőli eredtét világosan mutatják. Egyenest a kereszténységre térek át. Ha ennek igazságát bebizonyitúk, a zsidó vallásé is bebizo-