Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 9. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1842)

Vezérhangok sorsosainkhoz

Vezérliangok Borsosainkhoz.

„Ti vagytok a* fűid* sava.“

így szóla az Üdvözítő apostolaira tekintvén; — de nem

csak apostolaira — hisz’ nem egyedül ezek valának meghiva a’ nagy munkára. Valamint testiképen egy hegyen álla, s innen széttekintvén a’ népsergeken hirdette tanítmányát: úgy álla ö az idők’ csúcsán ’s az Istenség’ szemével századokon, — talán évezredeken is keresztül tekinte, ’s nem marad vala észrevétlenül egy sem, kinek egykoron hivatása lenne föld’ savává válni; — miránk is pillanta ezen szavaknál, ránk kik a’ szentek’ szentéhe szándékozunk lépni, kik ép’ azon szántóföld’ határain állunk, mellyet saját termékenységünkkel kell gyiimölcsöztetniink ; — hozzánk is szóla Krisztus Urunk ezen szavaival: „Ti vagytok a’ föld' sava.“ — De nagyon emberi módon fejezők ki magunkat azt mondván Krisztusról : ö látott és szóla ; mert Istennek egy szava egy tekintete sincs alávetve időnek, és soha sem enyészhetik el, hisz’ maga mondja: „az én szavam örökös— és tekintete is örökös, jelen volt mindenkor mind a’ kettő, és jelen van mindenkor; tehát nem látott és szóla, hanem lát és szól, mireánk is tekint ö, ’s most is hangzanak hozzánk szavai: „Ti vagytok a' föld' sava“ Hajoljunk tehát meg tisztelettel az Ur előtt, mert ezen szavakkal áldásos hivatalunkat adja tudtunkra, és nem

csupán most — nem leszen pillanat papi életünkben, melly1 *