Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 5. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1838)

Sz. Leo Pápa' Levele a' Chalcedoni Zsinathoz

53 Megváltóban nem volt nyomdoka: bűneikben sem része­sült, noha az emberi gyengeségekben részes volt. Föl­vett szolgai alakot bűn’ mocska nélkül nagyobbítván a’ mi emberi, ’s nem kisebbítvén a' mi isteni: mert azon lealázás, mellyel magát láthatóvá tévé, ’s a’ mindenek’ teremtője , ’s ura egyike akart lenni a’ halandók nak, hajlandóság a’ könyörületetességre, nem hatalom’ fogyatkozása volt. Annakokáért, a’ ki isteni alakban meg­maradván embert alkotott, ugyanaz szolgai alakban em­ber lön. Ugyan is, mind a’ két természet megtartja ma­ga tulajdonságát fogyatkozás nélkül. És valamint az is­teni alak a’ szolgai alakot el nem veszi; iigy a’ szol­gai alak az isteni alakot meg nem kisebbíti. Mert mint­hogy az ördög kérkedék, hogy a’ ravaszsága által elcsá­bított ember isteni ajándékok nélkül szűkölködött, ’s a’ halhatatlanság’ ajándékától megfosztatván, a’ halál’szi­gorú ítéletét magára vonta, és hogy ő az Isten’ törvényét megszegő’ társaságában valami vigasztalást talált gonosz­ságira nézve; Isten is, az igazság úgy kívánván, tulajdon végzését az ember iránt, kit olly díszesen alkotott, meg­változtatta •• szükség volt a’ titkos végzet felől rendelkez­ni, bogy a’ változhatatlan Isten, kinek akaratja kegyes­ségétől meg nem fosztathatik, irántunki szeretetének első határozatát titlcosb szövetség által teljesítené, és az ör­dögi gonoszság’ álnoksága állal bűnbe hanyatlott ember, az Isten szándékának ellenére el ne vesszem IV. Belép tehát az Isten fia a’ világ’ ezen gyengeségeibe, leszállván mennyei székéből, de el nem távozván atyai dicsőségétől, új renddel, új születéssel nemzetett. Új renddel, mert láthatlan az övéiben, látható lett a’ mi­einkben; megfoghatatlan megfogható va akart lenni; az idők előtt létező, időtől fogva kezdett lenni ; a' minde­nek’ ura, elfedvén méltóságának végheteLlenségét, szol­gai alakot vön föl ; a’ szenvedhetlen Isten szenvedékeny

Next

/
Thumbnails
Contents