Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 5. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1838)
A' természeti religio' fogyatkozásai
309 hen elmélkedik j — visszaborzad. Bizonyos belső elfogultság ’s lankadás szálja meg. Látja, hogy ő magára hagyatva mind az igazságra, mind pedig az erköcsre tehetetlen; ’s következésképpen utolsó czélja’ elérésére se alkalmatos. Ezért ő egy szerencsétlen, egy boldogtalan, egy nyomorult. Ha körülnéz az egész világon, úgy fogja találni , hogy minden legalább való tárgy is alkalmatos a’ maga czéljára, mellyre rendeltetett. Egyedül az ésszel föl— ruházott ember a’ három természeti országok’ ura ’s minden földi lényeknél sokkal fölségesebb teremtés, nem lenne képes természetes tehetségeinél fogva rendeltetésének megfelelni? — Hát csak az ő alkotásában hibázta volna el a’ legbölcsebb ’s leghatalmasabb Teremtő a’ maga tervét? ’S kérdem szánt szándékkal tévé e’ azt az Isten, vagy pedig hibából és véletlenségből? — ha az első áll, ő egy legkegyetlenebb tyránus, ki gyönyörködik abban, hogy alattvalóit a’ legnyomorúltabbakká teheté - ha pedig a’ második, akkor azt kell mondani, hogy a’ teremtés’ nagy munkája’ kimenetelét a’ vak sors intézte, ’s attól függött, hogy a’ Teremtő akaratja ellen evagy ama lény’ czéljára alkalmatos, vagy pedig alkalmatlan legyen. Egyik az Isten’ jóságát, a’ másik bölcseségét, mindenhatóságát törli el. — ’S mindenesetre mind kettő az Istent Istenségéből ki vetkezteti. Innen vagy azt kell megengedni, hogy nincs Isten, vagy pedig, hogy valami az Isten kívül fekvő oknak kell lenni, miért az ember olly nyomorult? — XXIX. Különös megjegyzésre méltó, hogy az egész természetben semmi sincs, mi az embert boldogtalanná tehetné, sőt inkább úgy vannak mindenek elrendelve, hogy az embernek boldogsága körüli fáradságaiban eszközül segítségül szolgáljanak. Egy csendes hallgatékony este meg áll az ember a’ teremtés közepette elbájoltatva a’
