Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 5. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1838)

A' természeti religio' fogyatkozásai

306

zunkba költözünk által, vagy pedig minden érzéseink’ elvesztésével minden bajtól is megmenekszünk.“

Seneca e’ következendőkép igyekszik vigasztalni a’fia’ halála miatt szomorkodó Marciét : a) „Gondold, úgymond, hogy a’ halottakat semmi rósz nem gyötri többé. Mik nekünk a’ poklot rettenetessé teszik, csak mesék. Eléggé tudjuk, hogy a’ halottakat nem fenyegeti setétség, sem tömlöcz, sem tűzzel áradozó folyók. Sem ítélő székek, sem zsarnokok. Játszottak ezekkel a’ költők ’s fiijába való rettegtetésekkel nyugtalanítottak. A’ halál föloldoz, ’s véget vet minden fájdalmaknak, mellyeknek sirontuli partjait bajaink nem érik el, melly minket azon nyugodalomba, mellyben, minekelőtte születnénk — feküdtünk vissza tesz. Ha valaki szánakodik a’ halottakon, a’ még eddig nem születtek’ sorsán is hasonlólag szánakodjék. A’ halál sem jó sem rósz, csak az lehet jó , vagy rósz, a’ mi valami: a’, mi pedig már magában semmi, és mindent megsemmisít, nékünk sorsot nem szabhat. Nem tarthatja azt meg a5 sors, mit egyszer a’ természet elbocsájtott, Nem lehet az nyomorult, a’ ki nem létez.“ — íme itt vannak előttünk három legnagyobb bölcselkedő, habozó kétséges- kedő, sőt megtagadó’ állításai. — Ezen három közt Cicero még tanúságul is szolgál, hogy csoportosan találkoztak philosophusok, kik a’ túlvilági életet egészen megtagadták. Miből kitetszik, hogy a’ magára hagyatott ész a’ lélek halhatatlansága’ nagy kérdését határozottan el nem döntheti. —Ebből pedig mi következik? az, hogy a’ természeti religióban az embernek nincs elegendő ösztöne, indító oka az erkölcsre (főkép pedig a’ tudatlan mive- letlen embernek, ki az ész szavát melly et mellében hord, nem érti, föl nem fogja; mivel nem lehet bizonyos se az erkölcs’ a’ túli életben leendő megjutalmazásárol, se pedig a’ vétek’ megfenyítéséről, épen azért mert a’ lélek halhatatlanságról sem lehet bizonyos, így lesz, hogy,

a) In Consolatione ad Marciam C. Í9.