Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 5. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1838)

A' természeti religio' fogyatkozásai

305

ti őket; de az én egész gyönyörűségem Dicaearchus is ezen halhatatlanság ellen és pedig a’ leghevesebben szólott . . . . , A’ Stoikusok, mint a’ varjakat valami ráadással biztatnak. Sokáig fönmaradandónak mondják a’ lelket, de nem mindég. Akarod-e tehát hallani miért a’ rosz- szak közé nem lehet számlálni?“

A. ,,A’ mint tetszik; de a’ halhatatlanságról csak ugyan senki sem fog engem elvonhatni.“

M. „Dicsérem ugyan ezt, ámbár semmibe sem kell túlságosan bizakodni. Sokszor ugyan is csak egy szerencsés következtetésnek hiszünk — Ingadozunk, változtatjuk érzetinket még cd világosabb dolgokban is, mert még ezeken is bizonyos homályosság fekszik.“

Az egész könyv’ befejezésében pedig ekként szól: ,,Nagy ékes szóllással kell élni, ’s mint egy magosabb helyről szónokoskodni, hogy az emberek a’ halált vagy maguk óhajtsák, vagy pedig attól rettegni megszűnjenek. Mert ha éltünk’azon legvégsőbb napja létünket nem teljesen törli-el, de csak helyváltoztatásra kényszerít ~ mi kívánatosabb ? ha pedig megemészt, és eltörűl teljesen, mi jobb, mint az élet’ fáradságai közt elaggottnak csendesen elszenderedni, és a’ már úgy is hanyatlani kezdőnek az örökkétartandó álom’ karjaiba leszállani? Mi ha úgy van, inkább dicsérem Ennius’, mint Solon’ mondását, ama miénk Ugyan is :

Nemo me lacrymis decoret neque funera fletu Faxit . . . énekli; ez pedig:

Mors mea ne careat lacrymis : linquamus amicis Moerorem : ut celebrent funera cum gemitu.

Mi pedig, ha ollyas valami fog történni, hogy az Istenektől elhatározottnak lenni látszassék, hogy hagyjuk el ez életet; örömmel ’s mintegy hálát mondva engedelmeskedjünk meggyőződve lévén, hogy tömlöczünk- ből kibocsájtatván, egyszersmind bilincseinktől föloldoztatunk úgy£ hogy vagy az örök és a’mi több tulajdon há-