Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)

Második Rész. Eredetiek

139

keveset láthatni — nevükön szólítja, — holott előbb kelle amazokat ismerni, ’s emezekre emelkedni.— Midőn különben is a’ mint imádandó a’ Teremtő fölsége ’s méltósága ama’ nagyokban, szintúgy bámulandó bölcs esége itt eme’ kicsinyekben !

Ismerjük-meg hát magunkat! ön magunkban fakad- nak-fól igaz boldogságunk’ be nem duguló forrásai, — de ugyan belsőnkben vágynak elhintve nyomorúságunknak ki nem vesző magvai is. Már csak ez a’ szempont is elég ösztön lehetne arra, hogy magunkat ismerni tanuljuk, ’s ne legyünk magunk előtt oedüposi aenigmák. Ezt nem tudván nagy része az embereknek, ’s mivel a’ mit nem ismerünk, azt mint illenék, nem is becsülhetjük: az emberi formán kívül majd mindent elvetett emberiségből ; mert magán kívül keresvén örömöt, bol dogságot, vagy csak álképeit találta ezeknek, vagy ellenkező bánatba ’s boldogtalanságba sülyedt. Innét, eredlek minden hibás fogatok az erkölcs’ és religió’ dolgában , — innét ismét — mint a’ trójai lóból seregenkint tódultak ezernyi visszaélések. Úgy jártak itt az emberek, mint a’ ki honának kincseit nem ismervén, vagy csak idegenektől tudvánmeg, külföldön keres mulatságot, ’s a’ ki ép testtel hagyta el a’ jobbra érdemes hazát, magának nyavalyákat, nevének gyalázatot, nemzetségének szegénységet hoz többnyire az idegen országból vissza ! — Magunkban találjuk-föl mind azt, a’ mi boldogít; mind azt , a’ mi nyomorít. Kebelünkben nyi- lnak-föl amaz elyziomi boldog mezők, mellyekben örökös tavasz uralkodik, virágai nem hervadnak ; mert sem nyár’ heve nemégeti, sem ősz’ dere nem csípi, sem hideg tél’ fagya ki nem öli őket. De viszont—ki hinné — bennünk’vaniiak Tartarus’ kínjai is, mellynek halál lepte vidékét örökéjszaka’ sötété burkolja!

’S ime mind e két ellenkező míveletek, ugyan azon egy okból erednek, mind az ellenkező tulajdonságú folyamok , ugyan egy forrásból bugyognak, mind menny-