Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Török Csaba: Egyház és világ - Az "elvilágiatlanított" Egyház benedeki képe
Egyház és világ - Az „elvilágiatlanított” Egyház benedeki képe 55 határozott emberek telepednek le, és ezek a szigetek mulandóak, mivel a divatok változnak, miként ez közismert”.13 Vagyis az az állapot, amelyből az Entweltlichung révén ki kellene jutnunk, a bomlás erőinek hatalmas alatt áll - ez a megfontolás azért is lényeges, mert az intézményesült pont a megszilárdulás folyamatának szoktuk tekinteni. Ezzel szemben itt érthetővé válik, hogy a hit felől nézve mégiscsak bomlásról van szó: elfelejtjük, mi a lényeges. A megváltott ember hitének szabadsága helyébe valamiféle emberi divatoktól, keretektől, formációktól való függést állítunk. Márpedig a függés újra szolgává teszi az embert, akinek ily módon végül a hite is csorbát szenved. Ez pedig nem teszi számára lehetővé azt, hogy szabad döntéssel töltse be hivatását - szabadon elkötelezve magát a reményt és hitet beteljesítő szeretet mellett. Ez nem csak az egyéni életvitel problémája, hanem a közösségi létezés nehézkedésének forrása is. Hiszen egy Egyház, amely megbéklyózott, amely nem eléggé szabad ahhoz, hogy önmaga legyen, ne pedig emberileg kieszelt modelleket másoljon, nem fogja betölteni kovász-szerepét a világban sem. Furcsa összefüggés ez: minél inkább elvilágiasodik az Egyház, annál kevésbé van hasznára magának a világnak; és viszont: minél inkább előrehalad az Entweltlichung útján, annál jobban tudja segíteni a világot. Paradox helyzet ez: azzal tudunk szolgáló, hívő és szerető módon közelebb lépni a világhoz, hogy eltávolodunk tőle; a külsődleges, kritikátlan és reflektálatlan közeledésjobban mondva: idomulás, belesimulás pedig éppen attól a világtól lök messzebbre minket, amelyhez így szeretnénk (helytelen módon) közeledni. Mindazonáltal azt kell mondanunk, hogy ez a végkövetkeztetés nem lenne szabad, hogy meglepjen minket, hiszen a nagy jézusi példázatok is csak ebben a távlatban értelmesek: a világosság csak azért tud világítani, mert elüt a sötétségtől. Ha belesimulna a sötétségbe, nem lenne többé világosság forrása. Ugyanez igaz a kovászra, a sóra, a hegyre épült városra. A Mester alapelve - a világban, de nem a világból - újból megmutatja elementáris erejét és értelmességét. Az Egyház tehát, amely szeretni akarja a világot, szükségszerűen el kell, hogy világiatlanítsa magát. Feszültségbe kell kerülnie, hogy kifejthesse az a hatást, gyakorolhassa azt a hivatást, előmozdíthassa azt a változást, amely üdvrendi küldetésével összhangban van. Szabaddá válva tudja szolgálni a világot. Attól eloldódva tud a végsőkig elköteleződni mellette - a krisztusi 13 XVI. Benedek, A világ világosság. A pápa, az egyház és az idők jelei. Peter Seewald beszélgetései a pápával, Duna International - Új Ember, Budapest 2010, 157k.
