Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Török Csaba: Egyház és világ - Az "elvilágiatlanított" Egyház benedeki képe
54 Török Csaba filiálévá degradálja a kereszténységet, amelynek a fő funkciója az, hogy helyt álljon azokon a frontvonalakon, ahol az állami cselekvés elégtelennek mutatkozik, vagy a szociális háló túlságosan „lyukasnak” bizonyul. Emblemati- kus tény, hogy több kommunista rezsim (így a magyar vezetők is) fogadták Kalkuttai Szent Terézt, abban a reményben, hogy szolgálata révén orvosol majd olyan helyzeteket, melyek túlnőttek már a szociális ellátórendszeren. Itt mutatkozik meg a farizeusi képmutatás: látszólag erkölcsi és anyagi támogatást, újfajta szabadságot, teret nyer az egyházi cselekvés, valójában azonban így számolódik fel annak lehetősége, hogy az Egyház az legyen, aminek valójában lennie kell. Azonban a belső felületeken is megmutatkoznak azok a tendenciák, melyek a fenti irányba hatnak. A hívők nem egyszer karitatív tevékenységben, szociális feladatvállalásban, közösségszervezésben, lelki gondozásban, csoportdinamikában látják a hívő közösség fú funkcióit, amelyek mellett (mögött) szinte eltűnnek a hit és remény elementáris és lényeg szerinti megnyilvánulásai. A kereszténység átalakul valamiféle filantróp klubbá, mely eszmei alapon gyűjt össze jószándékú embereket. A német filozófus, Rüdiger Safranski, „hideg vallásprojektről” beszél - Peter Seewald az ő gondolataival szembesítette beszélgető könyvében a pápát: az Egyház eszerint „a szociális etika, az intézményes hatalmi gondolkodás, a pszichoterápia, a meditációs technika, a múzeumi szolgálat, a kultúrmenedzsment és a szociális munka sajátos keveréke”. XVI. Benedek így reflektált erre a felvetésre: „Nos, az emberi lélekben jelen vannak a bomlás erői is. Ehhez hozzájön még az a vágy is, hogy megfeleljünk a publikumnak; vagy pedig hogy találjunk egy olyan szigetet, ahol még ismeretlen területek vannak előttünk, s ahol még mindent úgy formálhatunk, ahogy nekünk tetszik. Ezután vagy abba az irányba megyünk, hogy politikai téren válunk moralistává, ahogyan ez a felszabadítás-teológia vagy más kísérletek esetében történt, hogy ezáltal úgymond jelenvalóvá tegyük a kereszténységet. Más esetekben a pszichoterápia és a wellness irányába történik változás, olyan formák alakulnak tehát ki, ahol a vallás lényege abban áll, hogy valamiféle teljes értékű jó közérzetet alakítson ki az emberben. Mindezek a próbálkozások abból erednek, hogy elhagyjuk a tulajdonképpen gyökeret, a hitet. Ami ezután marad - azt a felhozott idézetekben jól körülírta azok az önmagunk által megalkotott projektek, amelyeknek talán megvan a maguk korlátozott értéke az emberi élet szempontjából, azonban nem hoznak létre meggyőző közösséget Istennel, és nem képesek tartós módon összekötni az embereket sem. Olyan szigetek ezek, amelyeken meg
