Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Török Csaba: Egyház és világ - Az "elvilágiatlanított" Egyház benedeki képe
46 Török Csaba 2. VILÁG ÉS VILÁGIASSÁG 2013-ban ünnepeltük Nagy Konstantin császár milánói ediktumának 1700. évfordulóját. Az eseménnyel foglalkozott az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), de természetesen a Szentszék és számos tudományos intézmény is. Konferenciákra került sor Európa-szerte, például Nisben, az uralkodó szülővárosában. Ugyan a kereszténység csak később, Nagy Teodó- ziusz törvényei nyomán emelkedett kvázi-államvallási rangra (az újkori fogalom késő-ókorra alkalmazása nem problémáktól mentes), mégis a kons- tantini fordulat jelzi szimbolikusan annak az új korszaknak a kezdetét a keresztény közösségben, amelyet „elvilágiasodásnak” (Verweltlichung) nevezhetünk. Miben áll ennek a lényege? A legnyilvánvalóbb szintet az egyház intézményesülése, s ennek során az állami funkciók fokozatos átvétele alkotta, ami végül a középkori államba olvasztotta bele a hívő közösséget, létrehozva cultus és cultura jól ismert szimbiózisát. Ha mélyebbre ásunk, akkor megfigyelhetjük, hogy túl az intézményes szinten, mindennek szellemi és spirituális visszahatása is volt az egyházra nézvést. Ahogyan több teológus felhívja rá a figyelmünket, az üldözések korában Isten Országának reményéből élő közösség apránként egyfajta „remény-deficit” állapotába ment át: már nem várta égőn a transzcendens, mennyei Jeruzsálem elérkeztét, hanem sokkal inkább egy evilági város felépítésébe fogott bele. A Szent Ágoston-i gondolattal élve Isten városa apránként birtokba vette evilág városát. Milyen olvasatot ad Benedek ennek a folyamatnak? „Az egyház történelmi kialakulásában megmutatkozik egy ellenirányú tendencia is, miszerint az egyház megelégszik önmagával, berendezkedik ebben a világban, önelégült lesz, és hasonul a világ mércéihez. Nem ritkán nagyobb jelentőséget tulajdonít a szervezetnek és az intézményesülésnek, mint az Istenre való nyitottságra, a világ másik felé való megnyílására irányuló hivatásának”.4 XVI. Benedek többször is utalt rá, hogy az emberben megvan valamiféle ősvágy az intézményesülésre, melynek gyökere természetesen a biztonság keresése, a társadalmi viszonyok stabilitásának a garantálása - és így tovább. Ugyanakkor nem feledhetjük el azt sem, hogy az intézményesülés nem jelent, nem is jelenthet választ az ember létének őskérdésére. A Caritas in veri- tate kezdetű enciklikában [=CV] a pápa így ír: „A történelem folyamán gyakran vélték úgy, hogy intézmények létrehozása az emberiség számára elégséges garancia a jog és a fejlődés kívánalmainak kielégítésére. Erre a vá4 Uo. 676.
