Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
36 Puskás Attila dúlhat elő, nem tud megnyilatkozni és cselekedni az ember számára megismerhető módon a világban és a történelemben. E deista jellegű filozófia hatása alatt álló exegézis a kinyilatkoztatás fogalmát is ehhez a „világképhez” igazítja hozzá, s teszi meg a bibliai szövegek értelmezése mércéjének. Ratzinger szavaival: „Teológiai síkra átfordítva ez azt jelenti, hogy a kinyilatkoztatásnak az ‘eszkatológiai’ magatartás tisztán formális mozzanatára kell visszahúzódnia, mely megfelel a kan ti szakadéknak”.14 2.3. Szempontok egy új szintézis megalkotásához A történeti-kritikai exegézis helyzetéről vázolt látlelet elkészítése, valamint a kritikus exegézis sajátosságainak és filozófiai előfeltevéseinek a bemutatása után Ratzinger arra vállalkozik, hogy szempontokat adjon „egy új szintézis” jövőbeli megalkotásához. Az „új szintézis” kifejezés már önmagában jelzi, hogy távolról sem arról van szó, hogy mindenestül el kellene utasítani a történeti-kritikai módszer használatát, visszatérve egy kritika előtti korszak bibliaolvasásához vagy belemenekúlve egy fundamentalista exegézis ölelő karjaiba. Ahogy a tanulmánykötet előszavában fogalmaz: „Nem a kritika előli menekülésről van szó, hanem egy kritikusabb kritikáról, mely látja saját eljárásának feltételeit és határait, úgyhogy az ‘értelem’ (Verstand) megtanulja meghaladni önmagát az ‘ész’ (Vernunft) felé, s ez utóbbi ismét csak megnyílik a Logosz fényének”.15 Az „új szintézis” Ratzinger víziója szerint egy olyan bibliaértelmezést jelent, mely újra egyesíti magában a történeti és a teológiai szempontokat, ahol a történeti-kritikai ‘értelem’ kutató munkája nem mindenféle manipulálhatóságnak kitett elszigetelt életet él, hanem tudatában lévén saját határainak, integrálni engedi magát az Egyház közösségében a hit egyetértő aktusán alapuló teológiai ‘ész’ tágabb horizontjába, s így valóban megnyílik a bibliai szövegek teljesebb Logosza felé. Az ‘értelem’ és az ‘ész’ fogalompárjának használatával Ratzinger ugyanakkor egy a filozófiai hagyományban ősrégi megkülönböztetéshez is visszanyúl. Legalább Platón óta létezik a dianoia és a nousz, a ratio és az intellectus, a Verstand és a Vernunft megkülönböztetése. Míg az előbbi a szinte mechanikusan következtető, analizáló, számító, módszeresen eljáró értelmet jelöli, addig az utóbbi az egybefogásnak, az ítélet- és szintézisalkotásnak a képessége, mely előfeltételezi, de meg is haladja az előbbi munkáját. A ratio a formális és ter14 Uo. 33. 13 Joseph Cardinal Ratzinger, Vorwort, in Schriftauslegung im Widerstreit, 10.
