Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában 35 döntésre hívott vele kapcsolatban. Ratzinger szerint ezen „eredeti Jézus-kép” reduktív megrajzolása után már csak két feladata maradt az exegézisnek. Egyrészt, meg kellett magyarázni, hogy a csupán prófétai, nem messiási, eredeti Jézusból hogyan alakult ki az ősegyházi igehirdetésben a Messiás- Jézus alakja. Bullmann itt a „közösség” kreatív szerepének, a zsidó eszkatológia és a misztériumvallások hatásának, valamint a hellenizálódás folyamatának tulajdonított döntő jelentőséget. A másik feladatot, mely Jézus igehirdetése aktuális jelentőségének a közvetítésében állt, úgy oldotta meg, hogy Jézus prédikációját a heideggeri exisztencia-analízis fényében a hiteles exisztencia elsajátítására való felszólításban azonosította. Luther dialektikus írásértelmezésének megnevezése mellett Ratzinger arra is vállalkozik, hogy Dibelius és Bultmann exegézisének példáján bemutatott történeti-kritikai módszer alkalmazásának egyéb előzményeit és filozófiai gyökereit is megmutassa. Közvetlen előzményként a vallástörténeti iskola (Gunkel, Bousset) szemléletmódjának átvételét jelöli meg, mely az evolúciós modell szerint értelmezte a vallási jelenségek közötti összefüggéseket. Ez pedig végső soron a természettudományokban uralomra jutott evolúciós paradigma alapjaiban megkérdőjelezhető átemelését és alkalmazását jelentette a szellemtörténeti folyamatok értelmezésének a területére.13 Ennél is általánosabb értelemben, egy kritikailag nem reflektált, ún. „természettudományos világkép” előzetes eszméje alapvetően meghatározta és mérceként vezette a „történeti módszertan” alkalmazását az exegézisben. Ennek evidensnek tekintett alapaxiómája szerint a történelemben és világunkban kizárólag az lehet valós esemény, csak az történhet és történhetett meg, ami a mai átlagtapasztalatunknak megfelel, ami mindig is megtörténik, ami meg szokott történni. Ezen előítélet fényében az evangéliumi csodaelbeszéléseket a Bultmann-féle exegézis eleve a mitikus elbeszélések körébe utalta. A „természettudományos” világkép ezen axiómájának gyökereit Ratzinger a kanti filozófia szemléletmódjában jelöli meg, mely az emberi megismerést a természettudományos megismerésre redukálja, s ennek határait az empirikus észleléssel és a kategoriális értelmi megismeréssel azonosítja. Egy ilyen perspektívában a Transzcendens, az Egészen Más nem for13 Ratzinger joggal utal arra, hogy a szellemtörténeti folyamatokban a legtöbbször éppen a fejlődéssel ellentétes tendenciák érvényesülnek: egy-egy szellemóriás hatalmas életművében megvalósuló áttörést, minőségi ugrást gyakran kis stílű epigonok nemzedékei követik. Egyébként is a klasszikus szerzőkre és alkotásaikra aligha lehet alkalmazni a „fejlődés” vagy „haladás” kifejezést, ha összevetjük őket egymással. Nem lehet azt mondani, hogy Pál vagy Jakab teológiája fejlettebb, sem azt, hogy Pascal vagy Descartes gondolkodása haladóbb. Vő. Joseph Cardinal Ratzinger, Schriftauslegung im Widerstreit, 27.
