Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
68 Török Csaba úgymond vissza kellett vonnia végtelenségét és mindenhatóságát, hogy jusson hely a teremtménye szabadságának.11 A jonasi perspektívában Isten azért, hogy a világ egyáltalán létezhessen, önnön létét korlátozza, hogy az újszövetségi kifejezést alkalmazzuk: üresíti ki. Csakis így történhetett meg egyáltalán a bűn szerencsétlensége, léphetett a földre az a gonoszság, amelyet borzadva látunk. Csakis így lehet helye a rosszból fakadó szenvedésnek, a történelem sötét lapjainak, Auschwitznak.11 12 A zsidó bölcseletből forrásait merítő Jonas magáévá teszi az Ószövetség sajátos és kivételes üdvtörténeti gondolkodását. Mint írja, önkorlátozott, „levetkezett” mindenhatóságát, istenségét az Úr a történelem „Odüsszeiájában” nyeri vissza, mígnem elérkezik a nagy Nap, amikor újra mindenhatónak mutatkozik az idő és a tér, a lét és a léten túliak, az ember és minden lény fölött. Bár nem feltétlenül kell mindenestül magunkévá tennünk Jonas minden gondolatát, mégis kikerülhetetlenül szembesülünk azzal, hogy a Holokauszt tapasztalata megkerülhetetlenné vált az istenhit, az Istenről való értelmes beszéd (teológia) terén.13 Erre reflektál Theodor Adorno, amikor így fogalmaz: „Auschwitz után nem lehet verseket írni, hacsak nem Auschwitzról”. Ez a mondat parafrázisokat is szült. Ezek egyike szerint „Auschwitz után nem lehet Istenről beszélni, nem lehet teológiát művelni”. A Holokauszt kérdése sokak számára teodíceai problémává vált a nyugati világban.14 Túl a rossz kegyetlen megtapasztalásán, az irgalom és jóság Istenének a problémája is elénk áll, s választ követel - ahogyan a történelem népirtásai, vagy éppenséggel Hirosima és Nagaszaki kapcsán. Meg lehet-e bocsátani a meg- bocsáthatatlant? Van-e egyáltalán joga megbocsátani egy olyan Istennek, aki nem tett semmit? Létezhet-e olyan irgalom, amely felülírja az áldozatok kitörölhetetlen emlékét, s a lemészároltak meggyalázott életének az igazságát? 11 Ezen a ponton hangsúlyoznunk kell: nem fogadhatjuk el kitérő válaszként azt a megfontolást, miszerint az emberi szabadság az üdvösség szempontjából nem perdöntő fontosságú dolgokra vonatkozik, míg a végső sors fölötti uralom egyedül Istené. Ez okos egyensúlyozásnak tűnhet a szabadság és a mindenhatóság között, valójában azonban relatívvá teszi a szabadságot. Hiszen a szabadság lényege éppen a szabad önmeghatározásban, a liberum arbítrium ősi fogalmában áll. Ám ha az önmeghatározási szabadságom csak a lényegtelenre vonatkozhat, a lényegesre nem, akkor tulajdonképpen nem vagyok szabad. 12 Ehhez ld. Mezei, B., A szenvedés mélyén hála van. Néhány gondolat J. B. Metz Memoria pas- sionis című könyvéről, in Vígilia 74 (2009/01), 16-19. 13 Az írás kritikai értékeléséhez a fordító is hozzájárult: Mezei, B., Hans Jonas: Der Gottesbegriff nach Auschwitz, in Keresztény magvető (2005/3), 244-251; interneten: http://epa.oszk.hu/02100/ 02190/00203/pdf/KM_2005_03_244.pdf (2016.06.06.). 14 „Landschaft aus Schreien”. Zur Dramatik der Theodizeefrage (szerk. Metz, J. B.), Grünewald, Mainz 1995.
