Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)

2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Kereszty Rókus - Török Csaba (ford.): Az irgalmasság cselekedetei

Az irgalmasság cselekedetei

59

Hogyan válasszunk akkor az érzelmi bevonódástól mentes anyagi segítségnyújtás és az érzelmi elköteleződés között, amely kitesz minket a tehetetlenségnek és a szenvedés túlhangsúlyozása veszélyének? Csakis Isten képes arra, hogy teljességgel jelen legyen a szomorúak számára, és megízleltetni velük békéjét és örök örömét. Ám csakis egy emberi lény képes arra, hogy osztozzon az emberi szenvedés tapasztalatában. Pontosan mivel egyszerre Isten és ember, Jézus nyilatkoztatja ki, hogyan kell gyakorolni az irgalmasságot. Nincs olyan emberi nyomor, legyen az még a legmegátalkodottabb bűn is, amelyet ne tapasztalt volna meg Istennek az emberré lett Fia. Bizonyos, hogy Istenként tudja, milyen az ember szegénysége. Ám ugyanúgy meg akarta tanulni az engedelmességet (ld. Zsit 5,8), át akarta élni annak a mélybe süllyedését, akit elhagyott úgy az Isten, mint a többi ember. Ahogyan Nazianzi Szent Gergely írja:

„Találékony szeretetében, értékeli engedelmességünket és saját szenvedéseit, megadva ezzel a mértéket. Megtapasztalta ugyanis mindazt, amit mi is érzünk, annak nagyságát, amit tőlünk kér, és azt, hogy meddig nyerhetünk bocsánatot”.11

Egy összehasonlítás segíthet abban, hogy megértsük Isten Fiának együttérzését. Egy katona felesége, aki támogatni szeretné hitvesét a csatában, csakis tökéletlenül teheti ezt meg, mivel neki otthon kell maradnia, a gyermekekkel. Ám amikor Krisztus eggyé vált közülünk, akkor feltöltötte az Isten és miköztünk lévő szakadékot úgy ontológiailag, mint egzisztenciálisan. Felvállalta csatáinkat, amelyek emberi gyöngeségünkből fakadnak, mindeközben megőrizve isteni erejét és tudását, ám azok érvényesítésétől eltekintett.

Nem mondhatjuk, hogy Jézus megmenekült volna a legrosszabbtól. Simone Weil nagyon jól kifejti, hogy a bűn elkövetése előtt tudjuk, mi a rossz, ám meggyőzzük önmagunkat, hogy nem éri meg visszatartani magunkat, s így szabadon hajtjuk végre a tettet, figyelmen kívül hagyva, mit mond nekünk a lelkiismeretünk.11 12 Csakis az érti meg a rossz csúfságát, aki ellenáll annak. Az ártatlan, s nem a kísértésnek engedő tudja, hogy mi is a bűn a maga nyers valóságában. Csakis Jézus nézett bele az arcába, s szenvedte el teljességgel bűneinknek minden rosszaságát.

Szent Ambrus megvédte Jézust azzal a felvetéssel szemben, hogy szomorúsága a Getszemáné kertjében valamiféle érzelgősségből fakadt volna:

11 Nazianzi Gergely, Disc, theol. IV, 6.

12 Simone Weil, La Pesanteur et la grace, Saint-Amand-Montrond, Union Générale d’Édition, 1969,77.