Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Kereszty Rókus - Török Csaba (ford.): Az irgalmasság cselekedetei
Az irgalmasság cselekedetei 57 nek, hogy nem olyan, mint a többiek (Lk 8,10-12). Csakis az az ember tud irgalmas lenni, aki tudatában van saját nyomorának, vagyis bűnének: „A boldogságok sorában ugyanis, melyeket beszédében megkülönböztet, az irgalmasokat a tisztaszívűek elé helyezi (Mt 5,7). Az irgalmasok gyorsan felfedezik az igazságot embertársaikban, mikor érzelmüket feléjük fordítva úgy azonosulnak velük a szeretet által, hogy mind bajaikat, mind örömeiket magukénak érzik. Beteggé válnak a betegekkel, együtt gyötrődnek a meg- botránkoztatottakkal (2Kor 11,29), gyakran örvendenek az örvendezőkkel és sírnak együtt a sírokkal (Róm 12,5). A testvéri szeretet által így megtisztítják szívük szemeit, s nagy örömüket lelik annak az igazságnak önmaga természetében való szemlélésében, akinek szeretete miatt magukra vállalták mások bajait. Azok viszont, akik nem így viselkednek testvéreikkel, hanem éppen ellenkezőleg, gyalázzák a sírókat vagy megvetik az örvendezőket, hogyan is tudnák felismerni az igazságot embertársukban, amikor nem tudván azonosulni annak érzelmeivel, nem képesek önmagukban átérezni annak lelkiállapotát? Ezért találóan lehet rájuk alkalmazni a közmondást: az egészséges ember nem tudja, mit szenved a beteg és a jóllakott nem érzi át az éhes ember kínját. Ugyanakkor a beteg és az éhező a másik beteggel és éhezővel annyival több beleéléssel tud együtt érezni, amennyivel hasonlóbb hozzá szenvedéseiben. Mert miként a tiszta igazság csak a tiszta szív számára látható, ugyanúgy a testvér nyomorúságát is csak az irgalmas szív érti meg igazán. De hogy szívedet a másik ember nyomorúsága együttérzéssel töltse el, ahhoz az kell, hogy elismerd a magad nyomorúságát, hogy így az embertárs érzése a magad szívében visszhangozzék. így önmagadból tanulod meg, miként segíthetsz rajta. így fogod követni Üdvözítőnk példáját, aki szenvedni akart, hogy megtanuljon másokkal együttszenvedni, és vállalta a nyomorúságot, hogy mások iránt irgalommal tudjon lenni. Miként írva van róla, hogy abból tanulta meg az engedelmességet, amit elszenvedett (Zsid 5,8), éppen úgy abból tanulta meg az irgalmasságot is. Nem mintha előzőleg nem tudta volna gyakorolni a könyörületességet, hiszen irgalma öröktől való és örökké megmarad (vö. Zsolt 102,17), de a tapasztalat alapján sajátította el az időben azt, amit természetéből fakadóan, öröktől fogva tudott”.10 10 Clairvaux-i Szent Bernát, Az alázat és a gőgfokairól, Szt. Mauríciusz Monostor - L’Harmat- tan, Bakonybél-Budapest, 2008, nr. Ili, 6 (p. 27).
